Varga: az Európai Bizottság elismeri a magyar gazdaság teljesítményét

Az Európai Bizottság idei jelentése a korábbi évek országjelentéseihez képest sokkal reálisabb, kezdi elismerni azokat az eredményeket, amiket a magyar gazdaság a reformok nyomán felmutat - jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter.

Varga Mihály az M1 aktuális csatornán kedden este azzal kapcsolatban, hogy az európai uniós tagországok gazdasági és pénzügyminisztereinek tanácsülésén (Ecofin) a pénzügyminiszterek megtárgyalták az Európai Bizottság frissen közzétett országjelentéseit, elmondta: a bizottság elismeri, hogy az államháztartási hiány mértéke a válság ellenére is folyamatosan csökken. Bekerült a jelentésbe, hogy az ország sérülékenysége jelentősen tudott csökkenni, és elismerik, hogy a pénzintézetek a bankadó csökkentésének a hatására magasabb hitelezést tudnak teljesíteni.

Jelezte: örömmel látták a jelentésben, hogy a foglalkoztatási adatokban Magyarország nagyon jól teljesített. Példaként említette, hogy a nők foglalkoztatásának növelésében a 28 ország között a legjobb volt Magyarország: egy év alatt 2,6 százalékkal nőtt az arány.

A Moody’s hitelminősítéséről szólva azt mondta: az ország adósminősítésére a tájékoztatás szerint később kerül sor. Az ország piaci megítélése egyre kedvezőbb, a magyar gazdaság “köszöni, jól van” – fogalmazott.

Hozzátette: az elmúlt évben nem bocsátottak ki devizakötvényt, nem is volt szükség arra, hogy egy külső minősítés fontos legyen ebből a szempontból. “Örülnék, ha végre a realitásokhoz közeli képet adnának a minősítők is Magyarországról” – mondta.

Kitért arra, hogy az év első két hónapjában pozitív mérleggel zárt az államháztartás, az idén 14,8 milliárd forint az első két hónap államháztartási többlete, az adóbevételek a várakozások felett folytak be az első két hónapban.

A gazdaság fehéredésében is van még tartalék, az ekáer működése és az online kasszák is a vártnál több bevételt hozhatnak idén is – vélekedett.

A kedden közzétett GDP-adatról elmondta: a vártál jobb, 3,2 százalékos lett a magyar gazdaság növekedése tavaly a negyedik negyedévben, ez az EU-n belül 5. helyen áll az ország. Az év egészét tekintve pedig a 7. legjobb pozíción áll.

Kifejtette: a lényeg, hogy Magyarország felzárkózási pályán maradjon, mindig az unió átlagos növekedése fölött legyünk, ez pedig a tavalyi évben is megtörtént.

A jövő évi költségvetés tervezésénél nulla százalékos hiánnyal számolnak – jelezte Varga Mihály.