Zuschlag ahol lehetett, segített Puklinak

Jól ismeri Pukli Istvánt, a zuglói Teleki Blanka Gimnázium igazgatóját – jelentette ki Zuschlag János volt szocialista politikus a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Mint mondta: ott volt, amikor Pukli megalakította az Ifjú Szocialisták Mozgalma (ISZM) szekszárdi szervezetét. Pukli volt az alapító elnök, és részt vett annak munkájában, míg fel nem költözött Csepelre. Ő egyébként szocialista képviselőjelölt is volt.

Zuschlag János volt szocialista országgyűlési képviselő. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

Zuschlag János volt szocialista országgyűlési képviselő. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely



Arra a kérdésre, tartották-e a kapcsolatot, azt válaszolta: tudta, hogy mi van vele, követte a pályáját, ahol lehetett, segített neki. Pukli azonban a mozgalom munkájában nem vett részt 1999-2000 után, hanem az MSZP-re koncentrált.

Zuschlag emlékeztetett arra: a bíróság kimondta, hogy az ISZM minden tisztségviselőjének tisztában kellett lennie azzal, hogy a finanszírozás nem megfelelően történik. Hiszen ha valamiről nincs számla, nincs átutalás, ha minden kizárólag készpénzben történik, akkor sejteni lehetett, hogy nem hivatalos forrásból történik. Ha egy helyi szervezetnek nulla forint a költségvetése, mégis kihoz két karácsonyi rendezvényt, egy mikulásrendezvényt, egy tábort, akkor azt csak úgy tudja megfinanszírozni, hogy máshonnan vannak a források. Tekintve, hogy a civil szervezetek tagsága szinte kizárólag az ISZM tagjaiból került ki, nyilvánvalóan azért közbeszéd szintjén óhatatlanul előkerült, hogy ő itt tag, amott tag, akkor innen ide ilyen pénz érkezett – magyarázta.



Annak kapcsán, hogy Pukli István azt mondta, egy kicsit aljas, ami vele most művelnek, úgy reagált: nem ő állt elő most mindezekkel, hanem megkeresték. Egyébként pedig valakiről akkor beszélnek, ha médianyilvánosságot kap a szereplése, valami olyat tesz, ami a közvélemény érdeklődésére tart számot. Pukli István a tüntetések kapcsán kilépett a nyilvánosság elé, és az életrajza teljesen nyilvános, ilyenkor ezeket óhatatlanul megnézik.
Zuschlag János a 180 percben

Beszélt arról is: okosabb lett pár tapasztalattal, és jobban vigyáz arra, hogy ne kerüljön bele „ilyen történetbe” a szocialista párttal kapcsolatban. Egyébként tanácsadással foglalkozik, jogi egyetemre jár, sokat beszélget és foglalkozik a családjával.