A Jobbik Orbán pálfordulásáról beszél

A radikális ellenzéki párt szerint a miniszterelnök pálfordulást hajtott végre a menekültügyi kvóták ügyében azzal, hogy támogatta az Európai Tanács menekültek relokációjáról is szóló zárónyilatkozatát. Ahogy Z. Kárpát Dániel, az ügyben megszólaló ellenzéki képviselő fogalmazott: elhagyott a kormányfő kétmillió aláírást.

Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt alelnöke szombati budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a kormányfő és kabinetje kettős beszédet folytat a kvótákról.



Míg belföldön harcos retorikával kikel a kvóta ellen és aláírásokat gyűjt, addig nemzetközi téren nem áll ki ezen álláspontja mellett - közölte.

A jobbikos képviselő úgy fogalmazott: azzal, hogy Orbán Viktor és kormánya támogatta a zárónyilatkozat elfogadását, vagy nem kelt ki harcosan az ellen, "egészen elképesztő módon árulják el" azt a küzdelmet, amit Magyarország eddig folytatott, hiszen a dokumentumból - szerinte - 160 ezer migráns áthelyezése következhet, akik közül mintegy 1300 érkezhet Magyarországra.

Úgy tűnik, a miniszterelnök "elhagyta kétmillió ember aláírását" - mondta Z. Kárpát Dániel a Fidesz aláírásgyűjtésére utalva, majd felszólította a kormányt, hogy a bevándorlási kvóta minden formáját utasítsa el, továbbá állítsa vissza a független határőrséget.