Terroristák robbantottak Ankarában, több tucat halott

Az ankarai terrortámadásnak 28 halálos áldozata és 61 sebesültje van. Magyar áldozatokról egyelőre nincs hír. A kabinet a hadsereg és a hírszerző szervezetek vezetőivel együtt válságülést tart az éjszaka.

Szerda délután feltehetően gépkocsiba rejtett pokolgép robbant a török fővárosban, a legutóbbi információk szerint a merényletnek 28 halálos áldozata és 61 sebesültje van. A török vezérkar megerősítette, hogy terrortámadás történt, a merénylők katonákat szállító buszokat vettek célba, amelyek éppen megálltak a piros lámpánál.

Török belbiztonsági források szerint a jelek arra utalnak, hogy a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) nevű terrorszervezetet áll a terrortámadás mögött. Más biztonsági források a főként kurdok lakta Délkelet-Törökországban viszont úgy vélik, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet emberei voltak a tettesek.

Ankara, 2016. február 17. Tűzoltók dolgoznak az ankarai kormánynegyed közelében elkövetett robbantás helyszínén 2016. február 17-én. A támadásban legkevesebb öt ember életét vesztette, tíz megsebesült. (MTI/AP/IHA)

Tűzoltók dolgoznak az ankarai kormánynegyed közelében elkövetett robbantás helyszínén 2016. február 17-én. A támadásban legkevesebb öt ember életét vesztette, tíz megsebesült. (MTI/AP/IHA)



A CNN Türk tévécsatorna jelentése szerint a feltételezett merénylet egy katonákat szállító jármű közelében történt.

Rendőrök érkeznek az ankarai kormánynegyed közelében elkövetett robbantás helyszínére 2016. február 17-én. A támadásban legkevesebb öt ember életét vesztette, tíz megsebesült. (MTI/EPA)



A detonáció a parlamenttől, kormányzati épületektől és a török hadsereg vezérkarának főhadiszállásától nem messze következett be. A bomba a magyar nagykövetségtől alig egy kilométerre robbant.  - az M1 szerint.

A török vezérkar megerősítette, hogy terrortámadás történt, a merénylők katonákat szállító buszokat vettek célba, amelyek éppen megálltak a piros lámpánál.

A detonáció a parlamenttől, kormányzati épületektől és a török hadsereg vezérkarának főhadiszállásától nem messze történt a török főváros Cankaya nevű kormányzati negyedében. A tévécsatornák által közvetített felvételeken nagy tüzet és számos mentőautót, Ankara egén pedig egy füstfelhőt lehetett látni.

Egyes szemtanúk szerint viszont a pokolgépet nem gépkocsiba, hanem egy szemeteskukába rejtették a katonai létesítményhez vezető úton.

"Hatalmas robbanást hallottam. Füst volt, és egy erős szag annak ellenére, hogy több sarokra voltunk onnan" - mondta egyikük.

Ahmet Davotoglu török miniszterelnök a robbanást követően lemondta tervezett utazását Brüsszelbe, ahol uniós tagállamok vezetőivel tanácskozott volna, elsősorban a migrációs válság kezeléséről. Bekir Bozdag miniszterelnök-helyettes Twitter közösségi oldalán azt írta, hogy a támadás terroristák merénylete volt.



A magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) egyelőre nem tud arról, hogy lenne magyar áldozata vagy sérültje az ankarai robbantásos merényletnek - közölte a tárca az MTI érdeklődésére.

Kiemelték: a robbanás az ankarai magyar nagykövetségtől egy kilométerre történt, a helyszínen második robbantástól tartanak. A magyar nagykövetség ügyeleti száma 00905336993694.

Erdogan: Törökország fokozza harcát a támadásokat végrehajtó "bérencek" 

Törökország harca napról napra eltökéltebb lesz az efféle "morális és humanitárius határokat nem ismerő" támadásokat végrehajtó "bérencek", és a mögöttük álló erők ellen - közölte szerdán Recep Tayyip Erdogan török államfő az Ankarában elkövetett robbantásos merényletre reagálva.

A török kormány közölte, az esti órákra 28-ra nőtt a szerdai ankarai robbantásos merénylet halálos áldozatainak száma. Az egészségügyi miniszter korábbi közlése szerint a sebesültek száma hatvanegy.Többen a kórházban haltak bele sérüléseikbe.

A török vezérkar közlése szerint a merénylők öt, katonákat szállító autóbuszt vettek célba, amelyek éppen megálltak a piros lámpánál.

A detonáció a parlamenttől, a kormányzati épületektől és a török hadsereg vezérkarának főhadiszállásától nem messze történt, a török főváros Cankaya nevű kormányzati negyedében.

A tévécsatornák által közvetített felvételeken nagy tüzet és számos mentőautót, az égen pedig füstfelhőt lehetett látni. A tűzszerészek később ellenőrzött körülmények között felrobbantottak egy gyanús csomagot.