Nem enged a PSZ

A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint a kormány háromévnyi tevékenysége miatt tönkrement a magyar oktatás, ezért nem engednek azon követelésükből, hogy a jelenlegi rendszert át kell alakítani. A Kossuth téren tartott pedagógustüntetésen a PDSZ elnöke sztrájkot is kilátásba helyezett.

Galló Istvánné, a PSZ elnöke kiemelte: a "nagy reform" olyan oktatási rendszert hozott létre, amely rossz a gyermeknek, a pedagógusnak, a nevelő-oktató munkavállalónak, a szülőnek és az egész országnak.

A mai iskolák nem tudják hozzásegíteni a diákokat a tudás megszerzéséhez, pedig egy nemzet felemelkedésének záloga az osztálytermekben van - mutatott rá.

Elmondta: azért szervezték a demonstrációt, hogy követeléseiknek nyomatékot adjanak, mert nem fogadják el a félmegoldásokat, és nem elégednek meg a kormány hangulatjavító intézkedéseivel sem.

Szerinte a köznevelés átalakításának terve a miniszterelnök ötlete alapján készült el. Erre utalva idézte Orbán Viktor korábbi, úgynevezett dakota közmondását, amely szerint "ha döglött lovon ülsz, szállj le róla". A köznevelés állatorvosi lova megdöglött, ideje lenne lovat cserélni - fogalmazott Galló Istvánné.

Sztrájkot is kilátásba helyeztek

Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke elmondta: azért vonultak a Kossuth Lajos térre, mert az oktatás iránya elhibázott és a helyzete aggasztó. "Azért vagyunk itt, mert tudjuk, hogy amilyen az oktatás jelene, olyan az ország jövője" - tette hozzá. Becslése szerint sok tízezren jöhettek el a Parlament előtti demonstrációra.

Céljaik érdekében - ha kell - elmennek a végsőkig, akár közös sztrájkbizottságokat alakítanak, és munkabeszüntetéssel is tiltakoznak - jelentette ki a szakszervezeti vezető.

A többi ágazati szakszervezet nevében felszólaló szónokok a színpadon a "Magyarországért" feliratú molinó, egy uniós és egy nemzeti zászló előtt arról beszéltek, nem tűrik, hogy megosszák, egymással szembe fordítsák őket.

Pedagógustüntetés Budapesten


Szűcs Viktória, a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete elnöke azt mondta, amihez a kormánypártok hozzányúlnak, azt "ellopják vagy tönkreteszik". Arról is beszélt, hogy a kormány a bölcsődékhez tartozó korai fejlesztés megszüntetésével "a fürdővízzel együtt kiöntötte a gyereket is", mert jelenleg nincs elég szakember, így elmaradnak a fejlesztő órák. Az elnök 30 százalékos béremelést követelt a szociális ágazatban dolgozóknak.

Sándor Mária, a "fekete ruhás ápolónő", a Magyarország a Magyar Egészségügyért Civil Társaság nevében arra hívta fel a figyelmet, hogy az egészségügyben dolgozó kiszolgáló személyzet 2007 óta nem kapott béremelést, pedig nélkülük nem működik az ágazat. Milyen ország az, ahol az orvos, a nővér, a pedagógus, a szociális ágazatban dolgozók folyamatos segélykiáltása süket fülekre talál? - tette fel a kérdést.

A megjelentektől azt kérte, hogy az összefogás jeleként a fekete szalag mellé tűzzenek mostantól egy fehéret is.



A szónokok az egész teret betöltő esernyős tömeg előtt arról is beszéltek, a kormány életpályát ígért nekik, ehelyett csak megosztást, kevés béremelést, máshol bércsökkentést kaptak. A beszédeket a demonstrálók többször "Nem hagyjuk!", "Orbán, takarodj!", "Hazaárulók!" skandálással szakították meg.

A beszédek között idéztek a korábban a Pedagógusok Sztrájkbizottsága által összeállított 25 pontos követeléssorból. Követelték egyebek mellett a tankötelezettség korhatárának visszaállítását 18 évre, a tananyag és a tanulói óraszám radikális csökkentését, az intézményvezetők munkáltatói és gazdálkodási jogának visszaállítását, a pedagógusok kötött munkaidejének eltörlését, adminisztratív terheik csökkentését.

A demonstráció végén Sándor Mária kérésére a tömeg öt perces csenddel kívánta kifejezni, hogy nem "balhézni" jöttek a Parlament elé, hanem komolyan gondolják követeléseiket.

Palkovics: okafogyottá vált a pedagógustüntetés

Okafogyottá vált a szombati, pedagógusok sztrájkbizottsága által szervezett fővárosi tüntetés, nincs olyan, a szakszervezetek által felvetett kérdés, amelyről a köznevelési kerekasztalon, illetve külön egyeztetésen ne tárgyaltak volna - jelentette ki az oktatási államtitkár.

Palkovics László azt mondta: a felvetett problémák jelentős részével foglalkozni kell, ezért hozták létre a kerekasztalt. Ízlés kérdése, hogy valaki tárgyalni szeretni vagy inkább tüntet - jegyezte meg. Szerinte szakmai egyeztetéseket kell folytatni, és a politikát nem célszerű bevinni az iskolákba.

MTI Fotó: Mohai Balázs



Szólt arról is, hogy mintegy négyórás egyeztetést folytatott a tiltakozást elindító miskolci Herman Ottó Gimnázium tanári karával. Kérdésre az esetleges pártpolitikai háttérről vagy motivációról azt mondta: ami a szakmai egyeztetéseken elhangzott, az szakmai típusú ügy volt.  Az oktatási államtitkár felidézte a köznevelési kerekasztal eheti ülését és kitért arra, hogy a tárgyalásokon nem volt olyan ügy, amit ne érintettek volna, nem volt tabutéma. Mindenről tárgyaltak, mindenről tárgyalni fognak és megoldást fognak találni - ígérte Palkovics László.

Megerősítette, hogy továbbra is várják a kerekasztalra azokat, akik meghívást kaptak. Hozzátette: az elmúlt hetekben mindenkivel tárgyaltak, a sztrájkbizottsági formák között a Pedagógusok Szakszervezetével, a kerekasztalon a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetével. Nyitottak a további tárgyalásra velük is - hangsúlyozta. Jelezte azt is, hogy a köznevelési kerekasztal következő ülése két hét múlva lesz, és azt kibővítik az OECD oktatási igazgatósága szakértőivel.

Elkezdik a Klik átalakítását

Közlése szerint ez alatt a két hét alatt üléseznek a szakértői munkacsoportok és szeretnének megoldást találni a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ működési, finanszírozási problémáira, valamint elkezdik a szervezeti átalakítását is.

Fontos célként jelölte meg ezzel összefüggésben, hogy közelebb hozzák az iskolákhoz a döntéshozatali folyamatokat. Úgy fogalmazott: a Klik szervezete túlcentralizált, és a tankerületek szintje beépült az iskolák és a döntéshozatal közé. Ezt a túlcentralizált szervezetet át kell alakítani - hangsúlyozta. Hozzátette: a szervezeti átalakítással reményei szerint a működési anomáliákra is megoldást találnak.

Jelezte: módosítják, illetve már részben módosították a pedagógusok minősítési és értékelési rendszerét. Kiemelte a tanulók terhelésének a csökkentését, ennek a témának előre hozták és elkezdik a tartalmi áttekintést. Ebből levezethető lesz majd a tanárok munkaterhelése is - tette hozzá.