Jön A Dal első középdöntője

Két énekesnő, három énekes, négy csapat verseng szombaton, és négy produkció jut a február 27-i döntőbe. Ebben az adásban adják át A Dal 2016 Felfedezettje díjat.

A Dal 2016-ba 372 dalt neveztek. A 61. Eurovíziós Dalfesztivált májusban azért rendezheti Svédország, mert tavaly a bécsi versenyen Mans Zelmerlöw svéd énekes győzött Heroes című dalával. A fesztivált az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) 1956 óta rendezi meg, a Magyar Televízió kisebb-nagyobb megszakításokkal 1991 óta közvetíti a fesztivált. Az Eurovíziós Dalfesztivál korábbi indulói közül sokan világsztárrá váltak, köztük a svéd ABBA, a brit Cliff Richard, Olivia Newton-John, a Shadows, az izraeli Ofra Haza vagy az egykor svájci színekben induló kanadai Céline Dion.

A Dal 2016 mezőnyének elődöntőiből továbbjutott énekesnők közül látható és hallható lesz Agárdi Szilvia az It Is Love című dallal, továbbá Tolvai Reni, aki a Fire című számot adja elő. Benji (dalának címe: Kötéltánc) és Oláh Gergő (Győz a jó) egyaránt másodikként jutott tovább elődöntőjéből.

Szombaton versenyez Petruska András, aki - az egy héttel később színpadra lépő Freddie-hez (Fehérvári Gábor Alfrédhoz) hasonlóan - az eddigi legmagasabb pontszámmal, 42 ponttal nyerte meg elődöntőjét, dalának címe Trouble in My Mind, a szerző maga az előadó.

Négy együttes lép színpadra az első középdöntőben, közülük a Karmapolis tavaly is az első középdöntőben szerepelt, idén Szécsi Böbével kiegészülve a Hold On To című dalt adják elő. Pély Barna csapatától, a B the Firsttől a You Told Me That You Loved Me, a Kállay Saunders Bandtől a Who We Are, a Mushutól pedig az Uncle Tom hangzik el.

Most is láthat a közönség egy extra produkciót A Dalban. Ezúttal egy különleges formáció lesz a műsor vendége: a Csík Zenekar Ferenczi Györggyel és Mező Misivel kiegészülve ad elő egy új szerzeményt.

A szombati középdöntőben hirdetik ki, hogy melyik előadó vagy formáció kapja a zsűri által odaítélt A Dal 2016 Felfedezettje díjat. Az elismerést a műsor történetében most adják át először.

Az idei dalválasztó műsorsorozat zsűrijében Zséda többszörös Fonogram-, eMeRTon- és Artisjus-díjas énekes; Frenreisz Károly, a Skorpió együttes vezetője, a Metro és az LGT egykori alapítója; Pierrot zenei producer és előadó; valamint Both Miklós zeneszerző, énekes, előadó, a Napra és a Both Miklós Folkside alapítója szerepel.

Budapest, 2016. január 23. Zséda (Zsédenyi Adrienn) többszörös Fonogram-, eMeRTon- és Artisjus-díjas énekes, Frenreisz Károly, a Skorpió együttes vezetője, a Metro és az LGT egykori alapítója (b), Pierrot zenei producer és előadó (j2), valamint Both Miklós zeneszerző, énekes, előadó, a Napra és a Both Miklós Folkside alapítója, a zsűri tagjai az Eurovíziós Dalfesztivál - A Dal című televíziós show-műsor első elődöntőjében a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) óbudai, Kunigunda útjai gyártóbázisán 2016. január 23-án. MTI Fotó: Illyés Tibor

Zséda, Frenreisz Károly, Pierrot és Both Miklós (MTI/Illyés Tibor)



Az ötödik zsűritag idén is a közönség: a nézők A Dal 2016 applikációval ingyen pontozhatnak és szavazhatnak a produkciókra, az adás ideje alatt a verseny honlapján is lehet voksolni, emellett megmaradt a hagyományos, sms-ben történő pontozás és szavazás lehetősége.

A nézők az egyes produkciók elhangzása alatt 1-jétől 10 pontozhatják kedvenceiket. Ezeket a pontszámokat összesítik, átlagolják és hozzáadják a négy szakmai zsűritag pontjaihoz. Ez alapján három dal és előadó kerül a döntőbe, emellett a közönség további egy számot juttathat tovább a kedvenc produkció kódjának elküldésével.

A Dal 2016 műsorvezetője Tatár Csilla és Harsányi Levente.

A középdöntőkből négy-négy dal jut a döntőbe. A február 27-i fináléban elhangzó nyolc dal közül négyet juttat a zsűri a végső fázisba, ahol ismét a nézők döntik el, ki képviselje Magyarországot az idei Eurovíziós Dalfesztiválon május 10. és 14. között a svéd fővárosban, Stockholmban.

A nézők idén is voksolhatnak a dalokhoz készült akusztikus verziókra: online szavazáson dől el, melyik dal nyerje A Dal 2016 Akusztik fődíját. A hangfelvételeket a Petőfi Rádió játszotta le, a videók A Dal 2016 hivatalos oldalán érhetők el. A győztes díja idén is egy akusztikus koncert a Petőfi Rádió sorozatában.

Újdonság idén A Dal 2016 Legjobb Dalszövege díj is, amelyet a tíztagú előzsűri, valamint a nézők online szavazatai alapján adnak át. A jelölt pályaművekből bárki készíthet remixet, közülük a legjobbat a Petőfi Rádió szakmai zsűrije választja ki. A díj nyertesét a második középdöntőben hirdetik ki, szavazni február 15-ig lehet a mediaklikk.hu/adal oldalon.

Az érdeklődők extra tartalmakat találnak A Dal megújult honlapján, valamint a produkció Facebook oldalán.