Lassan apad

Az északkelet-magyarországi folyók adják a legtöbb munkát a vízügyi szakembereknek.

A Sajón harmad-, a Tarna és a Zagyva mentén másodfokú az árvízvédelmi készültség, de a felső szakaszokon már megkezdődött az apadás - mondta el a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője. Siklós Gabriella hangsúlyozta, hogy rendkívüli intézkedésekre sehol nem volt szükség. A belvíz továbbra is a Közép-Tisza vidékén okoz gondot, 24 ezer hektáron áll a víz, a terület fele szántó illetve vetés.

Vízátfolyás miatt több út még járhatatlan Borsodban

Utakat öntött el az áradó Sajó Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, vízátfolyások miatt több út egy-egy szakaszát lezárták a forgalom elől, de van már olyan is, amelyet megnyitottak. Nem lehet közlekedni a Putnok-Borsodbóta és a Sajókaza-Aggtelek-Szin összekötőút egy-egy szakaszán. A 26-os főútról Sajókazára vezető utat pedig teljesen lezárták. A Vadna-Sajóvelezd és a Komjáti-Hidvégardó összekötőúton, valamint a sajógalgóci bekötőúton ugyanakkor megszűnt a forgalomkorlátozás.


Még nem járnak a vonatok Balassagyarmat és Ipolytarnóc között

Az Ipoly vízszintje ötszöröse a szokásosnak. Ipolytarnócnál már a vasúti síneket veszélyezteti a víz. A MÁV azt közölte: további szakaszokon is lehetnek ma lezárások. Ezekről napközben döntenek. Részletek a MÁV és a vízügyi igazgatóság honlapján.

Egyre nagyobb területen van belvíz

Összesen 24 ezer hektárnyi, vagyis mintegy 9 velencei tónyi terület van víz alatt, 41 szakaszon rendeltek el belvízvédelmi készültséget. A szakemberek attól félnek, hogy még több föld kerül víz alá. Ez pedig óriási károkat okozna.