Plusz százmilliárd elég lenne a Klikre?

Minden tárgyalássorozatnak van egy indítása, ahol meg kell beszélni, milyen témákról milyen módszerekkel egyeztetnek – jelentette ki Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) elnöke a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

A keddi kerekasztalon Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter meghallgatta, milyen problémákat vetnek fel a szakszervezetek, az intézményfenntartók. Meghatározták, mely témákkal foglalkoznak, kijelölték a témák felelőseit – tette hozzá.

 

Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt



Leszögezte: szerinte mindenképp rendbe kell tenni az intézményfenntartó központ költségvetését. A Klik pénze tavaly őszre elfogyott, ezért nem tudott finanszírozni olyan projekteket, melyek korábban jól futottak. Úgy vélte: vagy maga a költségvetési forrás nem elegendő, vagy maga a felhasználás nem megfelelő. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy az intézmény jelenleg évi 600 milliárd forintból gazdálkodik.

Arra a felvetésre, miszerint a rendszerből legalább 100 milliárd forint hiányzik, azt mondta: arányaiban ez az összeg elegendő lehet arra, hogy a Klik a normális működést finanszírozni tudja.

Felvetette azt is: a Klik működése azért is nehézkes, mert állami költségvetési szervként vonatkozik rá a közbeszerzési törvény. Ezt is felül kell vizsgálni – hangoztatta Horváth Péter.



Hangsúlyozta: rendezni kell a nyugdíjas kollégák problémáit is. Jelenleg ugyanis ha valaki eléri az öregségi nyugdíjkorhatárt, akkor nyugdíjba kell mennie akár tanév közben is, vagy akár érettségi előtt is, ez pedig a feladatellátást veszélyezteti.
Horváth Péter a 180 percben

Beszélt arról is, hogy szerinte a pedagógus- és a gyermeklétszám egymáshoz hasonlítása eléggé semmitmondó adat. Jelenleg a városok iskoláiban ez a szám jóval magasabb, míg a falvakban egészen más arány tapasztalható. Ráadásul a magyar oktatási rendszerből szinte teljesen hiányoznak a nevelés-oktatást segítő alkalmazottak (laboráns, oktatástechnikus, asszisztens) – vetette fel.