Kevesebb menekültet telepítenek Ausztriába

Az Európai Bizottság (EB) szerdai javaslata értelmében a következő évben ideiglenesen 30 százalékkal csökkentenék a menedékkérők Európai Unión belüli áttelepítésére szolgáló mechanizmus keretében Ausztriába áthelyezendő bevándorlók számát.

A biztosok kollégiumának szerdai ülését követően ismertetett javaslatot az osztrák menekültügyi rendszer túlterheltségével indokolták. A bécsi kormány decemberben kérte a bizottságot az áttelepítések felfüggesztésére.



Tavaly nagyjából 700 ezer migráns érkezett Ausztriába, és közülük 90 ezren ott is nyújtották be a menedékkérelmüket. A 160 ezer menekült áttelepítését célzó, szeptemberben elfogadott mechanizmus keretében Ausztriának ezzel szemben "csak" mintegy kétezer embert kellene befogadnia. A rendszer működése ráadásul egyelőre meglehetősen lassú: eddig összesen mindössze 497 ember áthelyezésére került sor.

A bizottság döntésének ezért szakértők szerint inkább politikai, mintsem gyakorlati jelentősége van, így próbálják meg elkerülni Bécs eltávolodását és megelőzni a tagállamok egyoldalú lépéseit, amelyek aláássák a közösség egységét.

A brüsszeli testület decemberben arra tett javaslatot, hogy egyéves időtartamra átmenetileg függesszék fel a Svédországba történő áttelepítéseket.