Phenjan nagy hatótávolságú rakétát lőtt fel

Észak-Korea bejelentette, hogy a hajnalban elindított nagy hatótávolságú rakétával sikeresen pályára állított egy műholdat, ahogy azt napokkal korábban jelezte. A műhold 94 perc alatt kerüli meg a Földet. Az ország további szatelliteket fog felbocsátani - közölte az észak-koreai állami tévé. A nemzetközi közösség nagy része úgy tekinti: a műhold pályára állítása ürügy volt ahhoz, hogy Észak-Korea kipróbáljon egy nagy hatótávolságú rakétát. Az Egyesült Államok és térségbeli két szövetségese kezdeményezésére délelőtt 11 órakor rendkívüli ülést tart az ENSZ Biztonsági Tanácsa.

Észak-Korea bejelentette vasárnap, hogy a hajnalban elindított nagy hatótávolságú rakétával sikeresen pályára állította a műholdat, amelynek a világűrbe juttatását napokkal ezelőtt előre jelezte. A Kvangmjongszong-4 nevű műhold 94 perc alatt kerüli meg a Földet. Az ország további szatelliteket fog felbocsátani - közölte az állami tévé. A Yonhap dél-koreai hírügynökség alátámasztotta a sikeres műholdfelbocsátásról szóló phenjani bejelentést azzal, hogy idézte a dél-koreai hadsereg egyik tisztségviselőjét. Ő azt mondta: úgy tűnik, a rakéta pályára állított egy tárgyat. A szöuli védelmi minisztérium nem erősítette meg ezt a véleményt. Az Egyesült Államok Stratégiai Parancsnoksága azt közölte, hogy észlelte, amint egy rakéta kilép a világűrbe.

A nemzetközi közösség nagy része úgy tekinti: a műhold pályára állítása ürügy volt ahhoz, hogy Észak-Korea kipróbáljon egy nagy hatótávolságú rakétát. Ennek megfelelően az Egyesült Államok, Japán és Dél-Korea,valamint Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár elítélte az aktust. A főtitkár felszólította Phenjant, hogy hagyjon fel "provokatív akcióival". A kínai külügyminisztérium sajnálkozott, és felszólított minden felet, hogy óvatosan reagáljon, tartózkodjon az olyan lépésektől, amelyek tovább növelik a feszültséget a Koreai-félszigeten. Tajvan viszont úgy reagált, hogy nem tartotta rá nézve veszélyesnek a rakétaindítást.

Az Egyesült Államok és térségbeli két szövetségese kezdeményezésére vasárnap New York-i idő szerint délelőtt 11 órakor rendkívüli ülést tart az ENSZ Biztonsági Tanácsa - közölték diplomaták. Az Egyesült Államok "jelentős intézkedéseket" akar elérni a BT-ben, ami Észak-Korea felelősségre vonását illeti - jelentette ki John Kerry amerikai külügyminiszter. A béke és a biztonság ellen intézet elfogadhatatlan, destabilizáló lépésnek nevezte a rakétaindítást. Megerősítette, hogy Washington elkötelezett Japán és Dél-Korea védelme mellett.

A dél-koreai védelmi minisztérium bejelentette, a rakétakísérlet nyomán Szöul és Washington abban állapodott meg, hogy megkezdik a tárgyalásokat THAAD típusú amerikai mozgatható hadszíntéri rakétavédelmi rendszert telepítéséről Dél-Korea területén. A THAAD-rendszer közepes hatótávolságú ballisztikus rakéták ellen nyújt védelmet, azokat a pályájuk végső szakaszában, de még nagy magasságban képes elfogni, azaz egy többlépcsős védelmi ernyő külső rétegét képezi.

Az orosz külügyminisztérium közleményében tudatta, hogy Phenjan ismét figyelmen kívül hagyta a nemzetközi közösség felhívásait, és kihívó módon semmibe vette a nemzetközi jog normáit. Moszkva szerint az ilyen cselekedetek nyilvánvalóan  komoly mértékben kiélezik a helyzetet a Koreai-félszigeten és egészében az északkelet-ázsiai térségben, komoly kárt okoznak a térségbeli országok biztonságának, elsősorban magának Észak-Koreának, ráadásul azok kezére játszanak, akik a tömbösítés politikája és katonai szembenállás mellett teszik le a voksukat. A Phenjan által választott út csak határozott tiltakozást válthat ki - közölte az orosz külügyminisztérium.

Párizs a leghatározottabban elítélte, hogy Phenjan durván megsértette a BT-határozatokat. A francia elnöki hivatal szerint a föld alatt atomrobbantás után egy hétten végrehajtott rakétakísérlet megengedhetetlen provokáció, és a nemzetközi közösségnek gyors és kemény választ kell adnia a történtekre a BT vasárnapi rendkívüli ülésén.

Észak-Korea legutóbb 2012-ben indított el egy rakétát, hogy pályára állítson egy távközlési holdat, de az soha nem adott jelet.

Szöul szerint Észak-Korea valójában interkontinentális ballisztikus rakétával hajtott végre kísérletet

Az észak-koreai műhold felbocsátására úgy kell tekinteni, mint egy interkontinentális ballisztikus rakétával végrehajtott kísérletre, Phenjan már rendelkezik ilyen rakéták gyártásához szükséges technológiával, jelenleg pedig ötödik kísérleti atomrobbantására készül - közölték vasárnap dél-koreai parlamenti képviselők, miután tájékoztatást kaptak a titkosszolgálattól az Észak-Korea által vasárnap hajnalban végrehajtott rakétafelbocsátásról.

A törvényhozók szerint a Föld körüli pályára állított műhold tudományos szempontból egy fabatkát sem ér, mindössze kétszáz kilogrammos. Kétszer nehezebb ugyan a 2012-ben Észak-Korea által felbocsátott űreszköznél, de így is jóval kisebb súlyú, mint általában a műholdak, amelyek többnyire 800-1500 kilogrammot nyomnak - mutattak rá a képviselők.
Észak-Korea bejelentette vasárnap, hogy hajnalban nagy hatótávolságú rakétával sikeresen pályára állított egy a műholdat. A Kvangmjongszong-4 nevű műhold 94 perc alatt kerüli meg a Földet.

A szöuli védelmi minisztérium közölte vasárnap, hogy dél-koreai és amerikai katonai szakértők kiemelték a tengerből a második rakétafokozat burkolatának darabjait. A képviselők a titkosszolgálati tájékoztató után közölték azt is, hogy Phenjan újabb, immár ötödik föld alatti kísérleti atomrobbantására készül. Az első atomrobbantás 2006-ban volt, majd 2009-ben, 2013-ban és a múlt hónapban hajtott végre atomrobbantást. A legutóbbiról azt állította, hogy hidrogénbombát robbantott, de nyugati szakértők ezt kétségbe vonták. Azt mondták, hogy legfeljebb a hidrogénbomba egyik alkotóeleme, valószínűleg gyújtószerkezete lépett működésbe.