Márciusig jelentkezhetnek az Astra-ügyfelek

Március 3-ig kell postai úton jelentkezni a román pénzügyi felügyeletnél a felszámolás alatt lévő Astra Biztosító azon ügyfeleinek, akiknek nem kgfb-jük volt - mondta az MNB felügyeleti szóvivője az M1-en. Binder István közölte: egyebek mellett a casco, lakás- és utasbiztosítások is ebbe a körbe tartoznak, a kártalanításhoz szükséges dokumentumok pedig a jegybank honlapján is elérhetőek. A szóvivő emlékeztetett: a 160 ezer kgfb-snek a Magyar Biztosítók Szövetségéhez kell fordulni, őket a magyar szervezet kártalanítja.

Március 3-ig kell postai úton jelentkezni a román pénzügyi felügyeletnél a felszámolás alatt lévő Astra Biztosító azon ügyfeleinek, akiknek nem kötelező gépjárműfelelősség-biztosításuk (kgfb) volt - mondta Binder István, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője vasárnap az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.

Tájékoztatása szerint a nem kgfb jellegű, például casco, lakás- vagy utasbiztosítási szerződés alapján benyújtandó kártalanításhoz szükséges dokumentumok az MNB honlapján is elérhetőek, azokat úgy kell postázni, hogy március 3-ig a címzetthez érjenek.

Binder István elmondta, az Astrának Magyarországon 200 ezer ügyfele volt, ebből 160 ezren kgfb-ügyfelek voltak, ezen károsultaknak a Magyar Biztosítók Szövetségéhez (MABISZ) kell fordulni, őket a magyar szervezet fogja kártalanítani.