600 ezerre is nőhet a zikavírusos esetek száma Kolumbiában

Már több mint háromezer várandós nő fertőződött meg a dél-amerikai országban.

Kolumbiában már 3177 várandós nőt fertőzött meg a zikavírus, de egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy a kisfejűségként ismert születési rendellenesség kapcsolatba hozható a kórokozóval - közölte szombaton Juan Manuel Santos államfő. Santos szerint Kolumbiában több mint 25 600 embert fertőzött meg a kór, és a négyötödüknél nem jelentkeztek semmilyen tünetek. A legtöbb esetet a Venezuelával határos Norte de Santander tartományban regisztráltak. A betegek közül eddig három embert halt meg a bénulással járó Guillain-Barra szindrómban, amely feltehetően a zikavírus okozta betegség szövődményeként jelentkezik. Santos szerint orvoscsoport érkezik az Egyesült Államokból Kolumbiában, hogy vizsgálja a szúnyogok okozta vírust.

Az államfő szerint az elkövetkező időszakban akár 600 ezerre is nőhet a megbetegedések száma, és arra számítanak, hogy mintegy ezer esetben Guillain-Barré szindróma lép fel szövődményként. Brazíliában a zikavírus rohamos terjedésével felmerült a gyanú, hogy a kórokozó okozza a kisfejűséget (mikrokefáliát) a csecsemőknél. Az egyértelmű összefüggést egyelőre nem sikerült bizonyítani, de ez a gyanú is hozzájárult ahhoz, hogy az Egészségügyi Világszervezet február elsején globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett a vírus terjedése miatt az amerikai kontinensen, ahol a WHO becslése szerint az idén négymillióra emelkedhet a zikavírusos megbetegedések száma.

A brazil egészségügyi minisztérium pénteken közölte: nem kizárt, hogy jóval kevesebb csecsemő született Brazíliában kóros kisfejűséggel a zikavírus miatt, mint eddig gondolni lehetett, ugyanis az eddig megvizsgált esetek 64 százalékában vagy nem fertőzés okozta a rendellenességet, vagy pedig mégsem szenved mikrokefáliában a csecsemő. Az egészségügyi minisztérium januári körlevelében arra hívta fel a figyelmet, hogy a mikrokefáliának több oka is lehet, egyebek közt a terhes anya szeszesital- vagy kábítószer-fogyasztása, valamilyen élősködő vagy vírus, de akár rubeola is.