Nem értünk a szóból, csak a képből

A ma emberének 13 milliszekundum is elég ahhoz, hogy megértse, mi van egy képen, viszont 8 másodpercnél tovább nem is nagyon lehet lekötni a figyelmét.

A millenáris generáció (1980 és 2000 között születettek) tagjai forradalmasítják a munkahelyi kommunikációt: előszeretettel használnak képeket, és az ezek megjelenítését segítő eszközöket gondolataik kifejezésére. Ez a munkaadókat is új kihívás elé állítja.

Egy felmérés (Potter, 2013) szerint olyannyira hozzászoktunk a gyors információáramláshoz, hogy mindössze 13 milliszekundum alatt képesek vagyunk egy kép üzenetét megfejteni.

A vizualitás előtérbe kerülését jelzi az emberek egymás közötti kommunikációjának megváltozása is. Egy tavalyi kutatás (TalkTalk and Bangor University) szerint a britek 62 százaléka állította, hogy gyakrabban használja a smileyt az írott kommunikációban, mint akár két évvel ezelőtt, a 18-25 éveseknek pedig a 72 százaléka nyilatkozott úgy, hogy smiley-kkal (emotikonokkal, hangulatjelekkel) könnyebben fejezi ki magát.

Forrás. Shutterstock)

Forrás. Shutterstock)



Azok a munkaadók, amelyek képesek korszerű munkakörnyezetet biztosítani, nagyobb eséllyel kelthetik fel a fiatal munkavállalók érdeklődését, akik – a Deloitte tanulmánya szerint – jóval elégedettebbek és kevésbé váltanak munkahelyet is, mint azok, akik a csapatmunkát és az innovációt háttérbe szorító munkahelyeken dolgoznak.

További részletek a kutatásokról a Microsoft magyar nyelvű NewsCenterén érhetőek el.