Washington szigorítja a vízummentes beutazás feltételeit az Egyesült Államokba

Az Egyesült Államok szigorítani fogja a beutazási szabályokat azok számára, akik egyébként vízummentesen mehetnek az Egyesült Államokba - közölte hétfőn a Fehér Ház.

A gyorsított ütemben bevezetendő változtatásokat a november 13-án, Párizsban elkövetett terroakciók nyomán foganatosítják, valamennyi, a vízummentességi programban résztvevő ország polgárai számára. A szigorítások jegyében a szövetségi Belbiztonsági Minisztérium információkat gyűjt majd azokról a beutazókról, akik korábban olyan országokban jártak, amelyeket a "terroristák biztonságos édenkertjeiként" tartanak számon.



A Fehér Ház közleményéből az is kiderül, hogy ezentúl biometrikus információkat - például ujjlenyomatokat - gyűjtenek a vízummentességet élvező országokban is. Ugyanakkor a Belbiztonsági Minisztérium újabb jogosultságokat kér majd  a Kongresszustól, például arra, hogy a hatóságok megemelhessék azon repülőtársaságok büntetési tételeit, amelyek nem ellenőrzik megfelelően az utasok útlevél-adatait.

Pillanatnyilag 38 ország, köztük 23 európai uniós tagország - így Magyarország - vesz részt az amerikai vízummentességi programban.