Merre tart az MSZP?

Mráz Ágoston szerint szerint a társadalom számára fontos kérdésekről nem esett szó a párt hétvégi kongresszusán, mert azokra a szocialistáknak nincsenek releváns válaszaik.

Kongresszust tartott szombaton az MSZP és módosította a többi között a párt alapszabályát. Programbeszédek is elhangzottak. Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője például azt mondta, hogy Magyarország legnagyobb problémája a Fidesz, mely zsákutcába vezette az országot. A szocialista párt küldetése hazánk megmentése és az, hogy az országot ebből a zsákutcából kivezesse - hangsúlyozta.

Gőgös Zoltán, a párt elnökhelyettese a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában arról beszélt, hogy a kongresszuson 5+1 kérdés, az embereket leginkább érintő problémák kerültek szóba, mint például szociális ügyek, a jövedelmek, a demokrácia ügye, valamint az energia-, föld-. és vidék politika. Megjegyezte, hogy a párt fél éven belül kidolgoz egy olyan megoldást, amely mindenki számára elfogadható és valós alternatíva a jelenlegi kormánnyal szemben. Céljuk, hogy a 2014-es választásokon alkalmazott szélesebb modell jöjjön létre, hogy a Fidesszel szembeni erőket társadalmasítsák. Ehhez szükség van az MSZP belülről megvalósuló változására is – mondta Gőgös Zoltán. Hangsúlyozta, hogy az alternatívát nem csak a programok szintjén kell tudni bemutatni, ezért reális, hogy 2016 év végére az MSZP létrehozzon egy szakértői árnyékkormányt. Hozzátette, hogy fél éve múlva tartanak tisztújítást, akkor derül majd ki, hogy ki vagy kik lesznek alkalmasak a vezetői szerepekre.

Botka László választmányi elnök, Tóbiás József pártelnök-frakcióvezető, Iván Lívia, a hatvani Societas alelnöke, Gőgös Zoltán elnökhelyettes, Lendvai Ildikó korábbi pártelnök, Gál Zoltán az Országgyűlés korábbi elnöke és Kovács László volt pártelnök, korábbi külügyminiszter (első sor, b-j) a Magyar Szocialista Párt kongresszusán (MSZP) a Villányi úti Konferenciaközpontban 2015. november 28-án. (MTI-fotó: Balogh Zoltán)

Botka László választmányi elnök, Tóbiás József pártelnök-frakcióvezető, Iván Lívia, a hatvani Societas alelnöke, Gőgös Zoltán elnökhelyettes, Lendvai Ildikó korábbi pártelnök, Gál Zoltán az Országgyűlés korábbi elnöke és Kovács László volt pártelnök, korábbi külügyminiszter (első sor, b-j) a Magyar Szocialista Párt kongresszusán (MSZP) a Villányi úti Konferenciaközpontban 2015. november 28-án.
(MTI-fotó: Balogh Zoltán)



Mráz szerint hiba volt, hogy nem foglalkoztak a menekültkérdéssel

Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője szerint az MSZP kongresszusa egyáltalán nem foglalkozott a menekültkérdéssel, ami politikai taktikai hiba volt. Megítélése szerint azért történt ez így, mivel a szocialistáknak nincsenek releváns válaszaik a problémára. Ez egy konzervkongresszus volt: nem a releváns, az embereket foglalkoztató kérdésekről szólt – fűzte hozzá. Az intézet vezetője szerint az aláírásgyűjtés is veszélyes politikai húzás az MSZP-től, mivel a Fidesz már futó aláírásgyűjtésével szemben csak kevésbé népszerűek lehetnek és így lejáratják magukat a szocialisták.

Gyurcsány Ferencről megállapította, hogy már túlélt minden válságot, amit fejlett nyugat-európai demokráciákban nem biztos, hogy túlélt volna egy politikus. Szerinte ügyesen taktikázott, és létrehozott egy saját baloldali pártot, ami minden kutatás szerint átlépné az 5 százalékos küszöböt. Így diktáló pozícióba került – tette hozzá.
Hallgassa meg az összeállítást!

„Egy harmadik vereség új helyzetet teremtene”

Mráz Ágoston Sámuel szerint a szocialista párt jelen állapotában nem visel már akkora politikai értéket, mint 3-4 évvel ezelőtt, és egy harmadik vereség 2018-ban ismét új helyzetet teremtene. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a 2015-ös év a Jobbik számára nem volt túl sikeres. A Fidesz év eleji gyengeségének hatására a párt támogatottsága növekedett, így már arról álmodtak, hogy hamarosan kormányra kerülhetnek - mondta. A Fidesz egyetlen kihívójának tekintette magát – jegyezte meg a Jobbikról a Nézőpont Intézet vezetője a műsorban. De a kormány részéről a bevándorlási kérdés sikeres kezelése, illetve a Jobbik eltűnése a nyilvánosságból elvették a növekményt a párttól, és a novemberi kutatás kimutatta, hogy az év eleji remények év végére megszűntek – magyarázta a szakember. A néppártosodás éppen ezért kudarc volt a Jobbik számára – fűzte hozzá.

Minden kutatás régóta azt mutatja, hogy vezet a Fidesz-KDNP – jelentette ki Mráz Ágoston Sámuel a Kossuth Rádióban. „Tavasz óta sikeresen helyreállította a támogatottságot, és most, 2015 végén legalább akkora a tábora, mint a választások alatt volt. Ez a bevándorlás helyes kezelésére vezethető vissza” – tette hozzá.
Hallgassa meg a teljes interjút!