Szijjártó: 17 százalékkal nőtt az autóipar teljesítménye

Az autóipar teljesítménye 17 százalékkal bővült az idén az első kilenc hónapban, termelési értéke pedig 6 ezermilliárd forintot tett ki - mondta Szijjártó Péter Külgazdasági és Külügyminiszter pénteken Kecskeméten, az indiai Samvardhana Motherson Group (SMG) beruházásaként létrejövő gyár ünnepélyes alapkőletételén.

A magyar feldolgozóipari kibocsátás több mint 30 százaléka származik az autóiparból, több mint 140 ezer ember dolgozik ebben a szektorban - hangsúlyozta a miniszter, aki Vivek Chaand Sehgallal, a Samvardhana Motherson Group elnökével együtt helyezte el a zöldmezős beruházással épülő indiai cég új közép-európai gyárának alapkövét.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt



Szijjártó Péter elmondta, hogy a 31 milliárd forintos beruházással, 96 ezer négyzetméter nagyságú területen épülő, lökhárítókat gyártó üzemben 450 új munkahely létesül.



Arról is tájékoztatott, hogy a beruházáshoz a magyar kormány 7,7 milliárd forint támogatást adott, valamint nemzetgazdaságilag kiemelt beruházássá minősítette.