Tízszeresére nő a mobil-adatforgalom 2021-re

Hat éven belül havi 51 exabyte-ra növekszik 2021-re a mobil adatforgalom. Míg 2014 végére 3,2 exabyte adat "keringett" a világon, az idén év végére ez az érték 65 százalékkal, 5,3 exabyte-ra emelkedik - derül ki az Ericsson legfrissebb, az egész világra kiterjedő mobilitási jelentéséből.

Peter Jonsson, a svéd távközlési cég projektmenedzsere az eredményeket bemutató eseményen kifejtette: 2015-ben a mobil-adatforgalom 15 százaléka a közösségi hálózatok használatából származik, mintegy felét a videók le- és feltöltése tette ki. 2021-re az adatforgalom 70 százaléka videó le- és feltöltésekből származik.

Bár a felhasználók szokásai régiónként eltérőek, általánosságban igaz, hogy minél nagyobb kijelzővel rendelkezik egy eszköz, annál több tartalmat fogyasztanak az előfizetők, erről árulkodik, hogy a tabletek adatforgalmának 55 százaléka videótöltésekből ered, míg az okostelefonoknál ez az arányszám 43 százalék.

A menedzser úgy vélekedett, a videófogyasztást ösztönözheti egyebek mellett az egyre gyorsabb internetsebesség és a fogyasztói attitűdök megváltozása, például az egyén által meghatározott időpontokban megvalósított filmnézés. Jelenleg sok hálózatban a YouTube-ra tartozik a teljes videóforgalom akár 70 százaléka is, a Netflix részesedése 20 százalék is lehet azokon a piacokon, ahol a szolgáltatás elérhető - tette hozzá.

(Fotó: Reuters)

(Fotó: Reuters)



Peter Jonsson ismertette: minden másodpercben 20 új széles sávú mobil-előfizetést aktiválnak, csak 2015 harmadik negyedévében világszerte 87 millió új mobil-előfizetővel, 7,3 milliárdra nőtt a mobil-előfizetések száma, ebből mintegy 50 százalék, 3,4 milliárd okostelefonra. A jelentés szerint a széles sávú mobileszközök közül még mindig az okostelefon a legelterjedtebb, az adatforgalom-növekedés egyik oka éppen ezért, hogy folyamatosan nő a okostelefon-előfizetések száma, 2021-re a 9,1 milliárd mobil-előfizetésből 6,4 milliárd lesz okostelefon-előfizetés.

A felmérésből kiderül az is, hogy 2021 végére Európában az okostelefonok száma eléri majd a 880 milliót, a mobiltelefon-előfizetések több mint 70 százaléka okostelefonos lesz. Nyugat-Európában az egy aktív okostelefonra jutó adatforgalom 2021-re a jelenlegi 2 gigabyte-ról 18 gigabyte-ra emelkedik.

A sajtótájékoztatón kapott tájékoztatás szerint az európaiak mintegy 70 százalékának fontos az internet-hozzáférés, bárhol is tartózkodik. Az új technológiától a városi élet minőségének a javítását is várják. Rómában például három fogyasztóból kettő szeretné, ha az okostelefon ellenőrizné nyilvános helyeken a vízminőséget, Párizsban pedig az okostelefon-tulajdonosok mintegy 60 százaléka szeretné összehasonlítani a valós idejű energiafelhasználását a környéken lévő más háztartásokéval, hogy optimalizálhassa saját energialábnyomát.

A jelentés kitért az 5G technológiára, amely új típusú eszközöket kapcsol majd össze, így a dolgok internetéhez (IoT) kapcsolódó új felhasználási módokat tesz lehetővé. A technológia várhatóan Dél-Koreában, Japánban, Kínában és az Egyesült Államokban terjed majd el először, 2021-ra pedig 150 millió 5G mobil-előfizetés várható.

A mobilitási jelentést (Mobility Report) évente két alkalommal adja ki az Ericsson, a jelentés alapjául szolgáló adatokat a világ összes nagy régiójában több mint 100 élő hálózaton végzett rendszeres forgalmi mérések adják.

A jelentés bemutatása mellett Albrecht Sándor, az Ericsson kutatási igazgatója bejelentette, hogy megnyílik a cég második innovációs garázsa. Az új technológiai inkubátor laboratórium az iparágnak olyan fontos témákon dolgozik majd, mint például a felhőalapú infrastruktúra, virtualizáció, az 5G, az Internet-of Things (IoT) és az analitika.

A cég budapesti kutatás-fejlesztési központjában alapított, nyitott innovációs tér tevékenységei közé tartozik majd a technológiafejlesztés, integráló tevékenységeken keresztül megvalósuló szorosabb együttműködés, közös innováció és prototípus-fejlesztés, továbbá bemutatók szervezése az operátorok és a vállalkozások számára.

Az Ericssonnál közel 115 ezer szakember dolgozik és 180 országban vannak ügyfelei. A stockholmi központú cég által támogatott hálózatok több mint 2,5 milliárd előfizetőt kapcsolnak össze, a világ mobilforgalmának negyven százalékát Ericsson-hálózatokon keresztül bonyolítják le. 2014-ben a cég nettó értékesítése 33,1 milliárd dollár volt.