Aki megjárta a Gulagot, a pokol tornácán volt

November 25-én van a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapja. A 2012-ben elfogadott határozat szerint a parlament méltóképpen kíván megemlékezni arról a mintegy 800 ezer magyar honfitársunkról, akiket 1944 őszétől kezdve hadifogolyként vagy internáltként a Szovjetunióba hurcoltak sokéves kényszermunkára vagy a második világháborút követően a folyamatosan kiépülő kommunista diktatúrában a magyar hatóságok hathatós közreműködésével koholt vádak alapján 5-25 évig terjedően száműztek a Gulag telepeire.

Az Országgyűlés tisztelettel adózik mindazok előtt, akik életüket adták a hazáért, magyarságukért, származásuk miatt, politikai, vallási meggyőződésükért, illetve akik emberi és polgári jogaiktól megfosztva idegen földön, hazájuktól több ezer kilométerre, embertelen, megalázó körülménynek között, fogságban végeztek kényszermunkát. Konferenciát és rendhagyó köztéri kiállítást is rendeztek a Szovjetunióba hurcolt politikai rabok és kényszermunkások emléknapján, és néma főhajtással és koszorúzással tisztelegtek szerda reggel, a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapján Budapesten, a Gulag áldozatainak emlékkövénél.

Az egyik legsúlyosabb tragédia

A Gulag létrehozása, ártatlan emberek millióinak munkatáborokba kényszerítése a 20. század egyik legsúlyosabb tragédiája. Amikor 1917. november 7-én a bolsevikok hatalomra jutottak Oroszországban, igyekeztek ellenőrzés alatt tartani mindazokat, akiket származásuk, politikai meggyőződésük, vallási hitük, az átlagosnál jobb anyagi helyzetük, képzettségük miatt vagy más okból "a nép ellenségének" minősítettek. Ennek két legfontosabb eleme az "elszigetelés" és a kényszermunka volt. Az 1917. december 7-én létrehozott VCSK - közismert nevén a Cseka - és utódszervezetei (OGPU, NKVD), illetve az Igazságügyi Népbiztosság feladata volt, hogy nagy tömegben olcsó "emberanyagot" biztosítsanak a nagyszabású építkezésekhez, a természeti kincsek kiaknázásához. 1930 és 1956 között ezeket a munkatáborokat a belügyi szerveknek alárendelt Lágerek Főparancsnoksága fogta össze, ennek orosz nevéből - Glavnoje Upravlenyije Lagerej - származik a Gulag kifejezés.

Már 1944 előtt is került néhány száz magyar - csaknem kivétel nélkül emigráns kommunisták - ezekbe a táborokba.

A második világháború alatti és utáni Magyarország területéről mintegy 800 ezer embert hurcolhattak a Szovjetunióba, és onnan csak átlagosan 28 hónapos kényszermunka után térhettek haza, ha túlélték a megpróbáltatásokat az embertelen körülmények között. Egy 1949. évi szovjet összesítés a magyar foglyok számát 534 ezer 539 főben adta meg, egyharmaduk civil volt. Ez a szám nem tartalmazza azokat, akik még a gyűjtő- és tranzittáborokban, valamint a kiszállítás közben haltak meg, s nincs benne a Don mentén 1943 januárjában fogságba esett és meghalt több tízezer magyar katona sem. A foglyok száma egyes becslések szerint 600-700 ezer lehetett, más becslések szerint számuk elérhette akár a 900 ezret is.

A túlélők legnagyobb része 1949-re térhetett haza, több ezren már nem is Magyarország területére, mert otthonuk a szomszédos országok valamelyikéhez került. A kivégzettek, az éhezésben, betegségekben meghaltak száma becslések szerint mintegy 200 ezerre tehető. A kényszermunkások között különösen nehéz sors jutott a politikai elítélteknek, az ő helyzetük 1949-től vált különösen súlyossá, akkor hozták létre ugyanis a Gulagon belül a politikai elítéltek koncentrációs táborait. A bennük raboskodó mintegy 85 ezer magyar elítéltből csak öt-hatezer élte meg a szabadulást, ők zömmel 1953-ban kerültek haza, és a szovjet rehabilitációig itthon is politikai ellenségként kezelték őket.

2014-ben az emléknapon Szerencsen avattak emlékművet, Budapesten az V. kerületi Honvéd téren áll a Gulág áldozatainak 1993-ban felállított emlékkő. A kormány 2015-öt a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévévé nyilvánította, és társadalmi párbeszéd indult arról, hogy emlékművet állítsanak a több százezer magyar áldozatnak.



Hiányos tankönyvek

Horváth Attila jogtörténész a Kossuth Rádió Ütköző című műsorában arról beszélt, hogy a fiatalok sok mindent tudnak már a Gulag-táborokról, egyre több film, történelemkönyv és ismeretterjesztő mű foglalkozik a témával, ám véleménye szerint még mindig nem elégséges a tudásuk. Mint mondta, megvizsgálták a jelenleg hatályos gimnáziumi és általános iskolai tankönyveket, és úgy találták, sokszor komoly hibák is előfordulnak a kötetekben, illetve számbeli eltérések is fellelhetők. Nincs tisztázva például, ki a hadifogoly, és ki az, akit civilként hurcoltak el. Sokféle emberi sorsról van szó, Magyarországon szinte minden családot érintett ez – emelte ki.

A Nemzeti Emlékezet Bizottsága olykor-olykor rendhagyó történelemórákat szervez fiataloknak. Máthé Áron történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökhelyettese a műsorban elmondta: legutóbb két idős túlélőt ültettek le egy asztalhoz, akik még sosem találkoztak egymással. Egyiküket 14 éves korukban hurcolták el, másikuk 15 éves volt csupán. Mindkettejüket politikai elítéltként vitték el. „Nagyjából 200 diák hallgatta őket az egyik budapesti gimnáziumban, döbbent és kicsit riadt csend volt, mikor arról beszéltek, hogy 55 deka volt a kenyérfejadag, vagy arról, hogy több hónapig magánzárkában kellett lenniük” – mesélte.

Megjegyezte, hogy négy évvel ezelőtt Brüsszelben egy közmeghallgatáson vett részt, ahol az ezzel foglalkozó európai parlamenti képviselők is jelen voltak. Ennek nyomán fogadtatták el az Európai Parlamenttel azt a határozatot, amellyel augusztus 23-át az európai totalitárius diktatúrák áldozatainak emléknapjává választották.

„Nem sokkal később az európai történelemtanárok szövetsége, az EUROCLIO holland elnök asszonya megkérdezte, miért pont augusztus 23-át választották emléknapnak. Ez azt tanúsítja, hogy Európa nyugati fele a közép-európai tapasztalatot nagyon nehezen fogadja be. Pedig meg kellene érteni, a kommunizmus nem egyszerűen egy közép-európai vagy balti szörnyű élmény, hanem az bizony ott lebegett az ő fejük felett is” – magyarázta el Máthé Áron.

Antifasizmus, antikommunizmus

Elmondta, hogy az emléknapon az MTA székházában konferenciát rendeztek, Jan Rydel professzor, az Emlékezet és Szolidaritás Európai Hálózata irányító bizottságának tagja arról beszélt, hogy a kommunizmus bűneinek szemlélete egy összefogó totalitárius szemlélet - néhányan mégis úgy érzik, mintha a saját privilegizált áldozati mivoltukat sértené, pedig ez nem így van. „Senki nem lehet antifasiszta olyképpen, hogy ne lenne közben antikommunista is” – mondta.
Hallgassa meg a Kossuth Rádióban elhangzott beszélgetést!

Horváth Attila a műsorban azt mondta: a Szovjetunió nagy erőfeszítéseket tett azért, hogy a nyugati közvéleményt félrevezesse, manipulálja. A társutasok meggyőződésből vagy anyagi érdekből folyamatosan manipulálták, cáfolták, relativizálták az eseményeket, ekképp kialakult egy olyan közgondolkozás, hogy „ezek a tettek csupán apró kisiklások” voltak a Szovjetunió politikájában. A második világháború utáni háborús bűnösök felelősségre vonásánál csak a náci bűncselekményeket és a velük szövetségben lévő országok bűnösségét vizsgálták, ám amikor a Szovjetunió felelőssége is felmerült, azonnal levették a napirendről – emelte ki. Máthé Áron ezt kiegészítve hozzátette: a szovjet főügyész például megpróbálta a náci háborús bűnösök nyakába varrni a katyni vérengzést.

Máthé Áron elmondta, hogy mikor a Terror Háza állandó kiállításán dolgozott, akkor Gulag-tárgyakat gyűjtöttek. Ennek kapcsán találkozott egy patikussal, akinek az édesapja járta meg a Gulagot. A gyógyszerész apja halála után átnézte a hagyatékot, és leveleket, csajkát talált, ennek előtte nem hallott róluk az apjától. Tehát volt olyan is, aki eltemette magában az emlékeket, minthogy szégyenteljesnek bélyegezték ezeket az embereket – fejtette ki.

Elérhetetlen moszkvai levéltárak

Horváth Attila szerint napjainkban is nehéz e témáról beszélni, nem beszélve arról, hogy a moszkvai levéltárak a mai napig zárva vannak a magyar kutatók legnagyobb része előtt; igaz, vannak bizonyos kivételek: Magyarország levéltári kirendeltséget működtet Moszkvában, és próbálnak minél több irathoz hozzáférni. Szerinte Oroszországban sem tudnak a témáról sok mindent, ott - ahogy fogalmazott - sokkal kevésbé szakítottak a szovjet rendszerrel, és többen nosztalgiával tekintenek vissza, mivel akkor nagyobb hatalmú birodalom volt Oroszország, mint most.

„Itt komoly háborús bűncselekmények történtek a tényleges hadifoglyokkal szemben is, még súlyosabb háborús bűncselekmény, ami a civil lakossággal szemben történt. A koncepciós perekben elítéltek esetében is ugyanezt el lehetne mondani, a Szovjetuniónak pedig - vagyis most már Oroszországnak mint jogfolytonosoknak - ezeknek az embereknek komoly jóvátételt kellene fizetnie. A magyar állam próbálja kárpótolni a túlélőket. Azok, akik túlélték és visszajöttek, fizikailag és lelkileg is belerokkantak, családjukat is megviselték a történtek. Hogy miért született olyan kevés gyermek abban az időben Magyarországon, az többek között ide is vezethető vissza. Senki nem vizsgálta meg, hogy ez milyen pszichés problémákat okoz másod- vagy akár harmadgeneráción keresztül” – magyarázta Horváth Attila.

Az igazi magyar Gulag

Hozzátette, hogy a mai gyerekek nem tudnak különbséget tenni a kitelepítés, az internálás és a deportálás között. A tankönyvek arról is megfeledkeznek, hogy a Hortobágyon családok miképpen szenvedtek: juhhodályokban, borzalmas körülmények között tartották őket, a csecsemőknek szeptembertől májusig nem volt meleg vizük, idősek és fiatalok meghaltak a legenyhébb betegségben, kegyetlenkedtek velük az őrök. „Ezekről semmit nem írnak a tankönyvek, pedig ilyen volt az igazi magyar Gulag” – emelte ki. Az sem derül ki - tette hozzá - , hogy sokakat bírói ítélettel ítéltek el, de akik idekerültek, őket egy sajtpapírra írt határozattal hurcoltak ide, anyagi kárpótlást sem kaptak, nem kapták vissza házaikat, javaikat, maximum kárpótlási jegyet.

Máthé Áron elmondta, hogy jelenleg nincsen átfogó adatbázis arra vonatkozóan, hány túlélő él még. Szavai szerint az, aki megjárta ezeket a helyeket, a pokol tornácán volt.

A szovjet fogság Magyarországon kezdődött, a gyűjtőtáborokkal: több mint 60 gyűjtőtábor volt, ezek közül alig négy-öt helyen van emlékmű. A bizottság elhatározta, hogy a jövő évtől szisztematikusan végighalad a táborok helyén és emléktáblával jelöli az adott településen – hangsúlyozta.

Horváth Attila azt is megemlítette, hogy más országok is foglalkoznak az emlékezettel attól függően, a háborúban melyik oldalon álltak. „Voltak, akik nálunk is nagyobb tragédiákat éltek át, gondoljunk például Lengyelországra, ahol a második világháborúban minden harmadik lengyel meghalt” – utalt rá Horváth, aki azt is vázolta, hogy a második világháborút tulajdonképpen együtt robbantotta ki Hitler és Sztálin. „Sztálinnak jobb volt a sajtója, és ő taktikusan 17 napot kivárt, Lengyelországot két oldalról támadták meg” - idézte fel.

Máthé Áron hozzátette: a csehek körében - ahol néhány ezer embert érintett a Gulag - létrejött egy kezdeményezés, melyben virtuális múzeumot, Gulag-tábort hoztak létre. Jelenleg a magyar bizottság is ilyen virtuális internálótábor kialakításán dolgozik – emelte ki.

Máthé Áron elmondta: két ernyőszervezet van, amely nemzetközi szinten foglalkozik az emlékezettel. Egyik a már említett Emlékezet és Szolidaritás Európai Hálózata, mely egy kormányközi megállapodás nyomán jött létre, a másik az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja, amelyet civil szervezetek alkotnak. Mindkettő munkájában részt vesz a magyar szervezet. Léteznek külön megállapodások is a térség egyes országainak központi antikommunista múltfeltáró intézményeivel, és számos más intézménnyel is jó a kapcsolat – emelte ki Máthé Áron.