Kihozták az egyik pilótát

Az orosz elnök szerint az ankarai vezetés szándékosan elősegíti Törökország iszlamizálódását. Egy nappal azután, hogy a török légierő lelőtt egy orosz vadászbombázót a szíriai-török határ közelében Vlagyimir Putyin bejelentette: Oroszország korszerű rakétavédelmi rendszereket telepít szíriai támaszpontjára. Közben Szergej Sojgu védelmi miniszter megerősítette, hogy a lelőtt gép navigátora életben van, orosz és szíriai katonák mentették ki. Korábban Oroszország párizsi nagykövete a másik pilótáról azt mondta: a katapultálás után még ereszkedés közben megsebesítették a térségben tevékenykedő dzsihadisták, majd barbár módon meggyilkolták, miután földet ért. Moszkva rakétavédelmi rendszereket telepít szíriai támaszpontjára, Törökország arra szólította fel az orosz légierőt, hogy ne támadja tovább Szíriában a türkmén településeket.

Lemondják törökországi edzőtáborukat az orosz futballklubok 

Az orosz katonai repülőgép lelövése miatt lemondta Törökországba tervezett téli edzőtáborát az orosz élvonalbeli FK Rosztov labdarúgócsapata.  A döntésről Alekszandr Csikunov, az egyesület alelnöke tájékoztatta a közvéleményt szerdán.
Az ugyancsak első osztályú Amkar Perm pedig azt közölte, hogy terveik között ugyan szerepelt egy törökországi edzőtábor, de a történtek fényében már nem gondolkodnak ebben. Az orosz harci gépet kedden lőtte le a török légierő F-16-os gépe a török-szíriai határ közelében. Ankara állítása szerint a vadászgép megsértette a török légteret, Moszkva szerint viszont végig Szíria felett repült.

Találkozik a török és orosz külügyminiszter

Mevlut Cavusoglu török külügyminiszter szerdán telefonon beszélt orosz kollégájával, Szergej Lavrov külügyminiszterrel, és abban állapodott meg vele, hogy a következő napokban találkoznak - a török külügyi szóvivő. A telefonbeszélgetés egy nappal az után zajlott le, hogy a török légierő F-16-os típusú vadászgépe lelőtt egy orosz Szu-24-es vadászbombázót a szíriai-török határ közelében. "Megállapodtak abban, hogy diplomáciai és katonai csatornákon megosztják egymással az eset részleteit" - állt a szóvivő Ankarában kiadott közleményében.

Moszkva átnézi az orosz-török terveket

Az orosz katonai repülőgép lelövésének fényében Moszkva alaposan megvizsgálja a közös orosz-török beruházási terveket, köztük a Törökország első atomerőművének építését is - közölte az orosz elnök szóvivője. Peszkov a 22 milliárd dolláros, eddigi legnagyobb orosz beruházás jövőjével kapcsolatosan nem kívánt jóslatokba bocsátkozni: a négy reaktorblokkból álló Akkuyu erőmű építéséről 2010-ben kötött megállapodást a két ország, az első reaktor építése idén áprilisban kezdődött, és Oroszország eddig 3 milliárd dollárt fektetett be. Közben az orosz parlament alsóházának elnöke harci gép elleni támadás felelőseinek megbüntetését követelte.

Orosz tüntetők „Erdogan egy gyilkos”, „Erdogan, hol vannak a pilótáink?”, „Törökország az Iszlám Állam támogatója” és hasonló jelentésű feliratokat ragasztgatnak fel a moszkvai török nagykövetség épületére 2015. november 25-én. A tiltakozást az váltotta ki, hogy egy nappal korábban a török légierő lelőtt egy orosz-szíriai határ közelében repülő orosz vadászgépet. (MTI/EPA/Szergej Ilnyickij)

Orosz tüntetők „Erdogan egy gyilkos”, „Erdogan, hol vannak a pilótáink?”, „Törökország az Iszlám Állam támogatója” és hasonló jelentésű feliratokat ragasztgatnak fel a moszkvai török nagykövetség épületére 2015. november 25-én. (MTI/EPA/Szergej Ilnyickij)



 

Ankara: az IÁ elleni harc ürügyén ne támadják a türkméneket!

Törökország arra szólította fel az orosz légierőt, hogy ne támadja tovább Szíriában a türkmén településeket. A török miniszterelnök közölte: az Iszlám Állammal szembeni nemzetközi harc nem szolgálhat ürügyül a türkmének elleni fellépésnek. Ahmet Davutoglu ugyanakkor hozzátette, hogy Ankara nyitva tartja a kommunikációs csatornákat Moszkvával. A török légierő tegnap lelőtt egy orosz vadászbombázót arra hivatkozva, hogy Szíriából behatolt a török légtérbe. Az orosz vezetés ezt cáfolja. Vlagyimir Putyin elnök katonai válaszlépéseket nem, gazdaságiakat viszont fontolgat Törökországgal szemben.

Merkel: el kell kerülni a konfliktus elmérgesedését

A német kancellár szerint mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy ne mérgesedjék el az orosz harci gép Törökország általi lelövése nyomán kialakult konfliktus. Angela Merkel a Bundestagban elmondott beszédében kiemelte: minden államnak jogában áll területének védelme, de figyelembe kell venni a környező térség viszonyait is. Az orosz gép kedden történt lelövése révén pedig "tovább éleződött a feszültség" a régióban, amelynek helyzetét nagyban meghatározza a szíriai polgárháború.

Angela Merkel német kancellár a 2016-os költségvetés általános vitájában szólal fel a parlamenti alsóház, a Bundestag ülésén Berlinben 2015. november 25-én. (MTI/AP/Michael Sohn)

Angela Merkel német kancellár a Bundestag ülésén Berlinben 2015. november 25-én. (MTI/AP/Michael Sohn)



A Szíriában élő testvérek alatt a török államfő azokat az ún. turkománokat érti, akik a Turkomán-hegységben élnek Szíriában. A mintegy 200 ezer határon túli török az I. világháborút követően, az Oszmán Birodalom felosztása után kerültek Törökországon kívülre. A Turkomány-hegység etnikailag továbbra is vegyes, sok arab és török él együtt évszázadok óta ott, ugyanakkor az I. világháború után többször volt példa etnikai hátterű konfliktusra a térségben.

Putyin: Ankara elősegíti az ország iszlamizálódását

Az ankarai vezetés szándékosan elősegíti Törökország iszlamizálódását - mondta az orosz elnök az Interfax hírügynökség jelentése szerint. Vlagyimir Putyin megerősítette: elrendelte Sz-300-as légvédelmi rendszer telepítését a szíriai orosz légi támaszpontra.Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter nem sokkal korábban arról beszélt, hogy Sz-400-as légvédelmi rakétarendszereket telepítenek a szíriai Latakia tartományban lévő Hmejmim légi támaszpontjára.

Oroszország rakétavédelmi rendszereket telepít szíriai támaszpontjára

Oroszország korszerű, Sz-400-as rakétavédelmi rendszereket telepít a szíriai Latakia tartományban lévő Hmejmim légi támaszpontjára - jelentette be az orosz védelmi miniszter egy nappal az után, hogy a török légierő lelőtt egy orosz vadászbombázót a szíriai-török határ közelében. Szergej Sojgu beszámolt arról is, hogy már megérkezett a támaszpontra a lelőtt gép legénységének életben maradt tagja. A tárcavezető szerint a navigátort orosz és szíriai katonák mentették ki, az akció 12 órán át tartott.

Ankara nem akarja elmérgesíteni viszonyát Moszkvával

Ankara nem akarja, hogy elmérgesedjen a viszonya Moszkvával az orosz vadászgép lelövése miatt - mondta a török államfő. Recep Tayyip Erdogan hangsúlyozta: hazája csak saját biztonságát és Szíriában élő "testvéreinek" jogait szem előtt tartva járt el. Hozzátette: először azt sem tudták, hogy a lelőtt gép orosz. Mint mondta, a vadászgépet a török légtérben lőtték le, de az Szíria területén zuhant le, igaz, néhány darabja Törökországban ért földet és megsebesített két török állampolgárt.

Az egyik pilótát kimentették a szíriai hadsereg katonái

Életben van a török légierő által lelőtt orosz vadászgép egyik pilótája - jelentette be Oroszország párizsi nagykövete. Alekszandr Orlov az Europe 1 rádiónak azt mondta: miután a két pilóta katapultált, egyiküket a szíriai hadsereg katonái kimenekítették, és feltehetőleg már úton van az orosz légi támaszpontra. Az információt a Kreml még nem erősítette meg. A párizsi nagykövet a másik pilótáról azt mondta: az ejtőernyőst ereszkedés közben megsebesítették a térségben tevékenykedő dzsihadisták, majd barbár módon meggyilkolták, miután földet ért.

Medvegyev: Következményei lesznek

Törökországgal közös projektek állíthatnak le az oroszok. Dmitrij Medvegyev kormányfő hangsúlyozta: következményei lesznek az orosz vadászgép tegnapi lelövésének, a török vállalatok veszíthetnek oroszországi piaci részesedésükből. Ankara szerint az orosz vadászbombázó megsértette a török légteret, és öt percen belül tízszer is figyelmeztették a legénységet, hogy tüzelni fognak. Moszkva viszont azt állítja, hogy a gép végig szíriai terület felett tartózkodott.



 

Fel kell oldani a feszültséget

Az amerikai és a török államfő egyetért abban, hogy fel kell oldani a feszültséget, ami az orosz harci gép Törökország általi lelövése miatt keletkezett - közölte éjjel az ankarai elnöki hivatal. Recep Tayyip Erdogan telefonon beszélt Barack Obamával az ügyről. A felek egyetértettek abban is, hogy el kell kerülni a hasonló esetek megismétlődését. Az amerikai elnök hangsúlyozta: Törökországnak joga van megvédenie szuverenitását. A két fél egybehangzóan megerősítette elkötelezettségét a szíriai béke megteremtése mellett, és hogy eltökélten harcol az Iszlám Állam dzsihadista szervezet ellen.

Amerikai elemzők: Aszad az incidens nagy nyertese

Az orosz harci gép lelövésének legnagyobb nyertese Bassár el-Aszad szíriai elnök - állapította meg a CNN televízió híroldalán megjelent kommentárjában a washingtoni Woodrow Wilson Nemzetközi Tudósközpont két vezető kutatója. Az indoklás szerint a szíriai rezsim egyik fő ellensége, Törökország az incidens nyomán élesen szembefordult annak legfőbb védelmezőjével, Oroszországgal, ez pedig tovább rontja annak esélyét, hogy nagykoalíció jöjjön létre az Iszlám Állam legyőzésére és a szíriai válság megoldására, vagy hogy közeledés induljon meg Oroszország és a Nyugat között.

Amerika: Szíriai légtérben érte találat az orosz vadászgépet

Az Egyesült Államok szerint szíriai légtérben érte találat a törökök által lelőtt orosz vadászgépet, miután az rövid időre behatolt a török légtérbe - mondta a Reuters hírügynökségnek egy amerikai tisztségviselő, aki kérte, hogy mellőzzék nevének említését. Az amerikai vélekedést a tisztségviselő szerint az orosz gép mozgásának hőérzékelős nyomon követésére, az abból leszűrt adatokra alapozzák. A törökök szerint török, az oroszok szerint szíriai légtérben lőtték le a törökök az orosz gépet.

Önmérsékletet kért Ankarától a NATO

A NATO szolidaritást vállal Törökországgal és kiáll az ország területi épsége mellett - jelentette ki a NATO-főtitkára az észak-atlanti szövetség rendkívüli tanácskozása után. Jens Stoltenberg az orosz vadászbombázó törökök általi lelövéséről elmondta még, hogy az érintett felek ebben a súlyos helyzetben körültekintően kell eljárniuk, csökkentve a feszültségeket. Stoltenberg hangsúlyozta, hogy a NATO szerint az orosz gép megsértette a török légteret. A NATO-nagykövetek önmérsékletre kérték Ankarát, a tanácskozásról kiszivárgott információk szerint többen is szóvá tették, hogy a török légierő miért nem kísérte ki inkább az orosz harci gépet az ország légteréből.



A Kreml hitelt érdemlően tudja, hogy a lelőtt Szu-24-es orosz vadászbombázó szíriai terület felett repült - mondta kedden Szocsiban Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő. "Helytelen volna most bármilyen értékelést adni, feltételezéseket vagy következtetéseket levonni addig, amíg nem rendelkezünk az összes információval" - mondta újságíróknak az orosz elnök szóvivője, a Moszkva és Ankara közötti kapcsolatok jövőjével kapcsolatos kérdésre reagálva.

Ellentmondó hírek a két orosz pilóta sorsáról 

Egymásnak ellentmondó hírek érkeztek kedden délután a szíriai határ közelében lelőtt orosz harci repülőgép két pilótájáról: türkmén fegyveresek a pilóták haláláról számoltak be, míg egy török tisztségviselő azt valószínűsítette, hogy továbbra is életben vannak.

A Szu-24-es gép lezuhanásának helyszínén, a Türkmén-hegységben tevékenykedő szíriai türkmén fegyveresek egy parancsnokhelyettese  újságíróknak azt állította, hogy mindkét pilótát még a levegőben lelőtték, és már csak élettelen testük ért földet. Később egy török tisztségviselő viszont úgy nyilatkozott, hogy a két orosz pilóta valószínűleg még életben van és a török hatóságok azon fáradoznak, hogy a pilóták kiszabadulhassanak a szíriai felkelők fogságából. A két pilóta katapultált, miután gépüket a török légierő lelőtte.

Szíriai felkelők eltaláltak egy orosz helikoptert Kényszerleszállást hajtott végre kedden egy orosz helikopter Szíriában a török határ közelében, miután szíriai felkelők rakétával eltalálták - közölte egy szíriai emigráns ellenzéki szervezet. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) londoni székhelyű szervezet közlése szerint a helikopter Latakia tartományban, a szíriai kormányerők kezén lévő egyik területen hajtott végre kényszerleszállást. A szíriai lázadók, akik rendelkeznek - az Egyesült Államoktól kapott - TOW rakétával, azt állították, hogy páncéltörő rakétával találták el a helikoptert. Áldozatokról egyelőre nincsenek hírek. A közlés szerint a helikoptert ugyanazon a területen érte támadás, mint korábban a nap folyamán a Szu-24-es orosz vadászgépet, amelyet a török légierő lőtt le.

Putyin: Oroszországot hátba döfték a terroristák támogatói

Az orosz vadászgép lelövésének súlyos következményei lesznek az orosz-török kapcsolatokra nézve - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Szocsiban.

Oroszországot hátba döfték a terroristák támogatói - vélekedett nyilatkozatában az orosz elnök. Közölte, hogy a Szu-24-es orosz vadászgépet egy török F-16-os vadászgép lőtte le levegő-levegő rakétával.

Putyin szerint az orosz gép semmiképpen sem veszélyeztette Törökországot, az Iszlám Állam terrorszervezet elleni hadműveletet hajtott végre. Az orosz elnök hozzátette azt is, hogy országa régóta tudott azokról az olajszállítmányokról, amelyek a terroristák kezén lévő területekről irányultak Törökországba. Moszkvában bekérették a védelmi minisztériumba a török katonai attasét.

A török vezérkar nyilvánosságra hozta a repülési adatokat

A török hadsereg vezérkara nyilvánosságra hozta kedden a török légierő által lelőtt Szu-24-es orosz harci gép repülési adatait, amelyeket a török radarrendszerek rögzítettek.

Ezek szerint a Szu-24-es Kizildag szíriai hegyvidéki területen -  a török határtól 11,5 kilométerre -  csapódott földbe. A gép Hatay szíriai tartomány délkeleti részén, nyugati irányban lépte át a határt, és mintegy négy kilométer mélyen hatolt be a török légtérbe, öt kilométert tett meg Törökország területén. Ebben térségben a határvonal keskeny, öbölszerű nyúlványt képez. A török vezérkar egy térképen tüntette fel, hogy merre repült a gép. A térképet Törökország moszkvai nagykövetsége átadta a TASZSZ hírügynökségnek is.



„Megbízhatóan tudjuk, hogy a gép szíriai légtérben tartózkodott”

Dmitrij Peszkov  orosz elnöki szóvivő az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint cáfolta azokat a török sajtóértesüléseket, amelyek szerint Putyin a gép szíriai lezuhanása miatt kérni fogja az orosz biztonsági tanács rendkívüli ülésének összehívását. "Egyelőre nem hallottuk az orosz védelmi minisztériumból, mi okozta a gép lezuhanását. Megbízhatóan tudjuk, hogy a gép szíriai légtérben, Szíria felett tartózkodott. A tárca közleményében szerepelt a 'feltételezhetően' szó" - mondta Peszkov arra a kérdésre válaszolva, hogy alkalmazza-e Moszkva az ENSZ alapokmányának 51. cikkét, amely elismeri az államok önvédelmi jogát.

Az orosz védelmi minisztérium előzőleg közölte, hogy bizonyítani tudja: a gépet nem a török légtérben lőtték le. "Ma Szíria területén, feltehetően a földről leadott lövés következtében, lezuhant az orosz légierő Szíriában szolgálatot teljesítő egységének Szu-24-ese" - közölték a tárcánál az Interfax orosz hírügynökséggel.

A gép az AFP francia hírügynökség értesülése szerint Szíria északnyugati csücskében, Idlíbtől nyugatra zuhant le, ahol több napja heves harcok dúlnak az orosz légierő támogatta szíriai kormányerők és a lázadó csoportok között.

A lázadók szerint halott az egyik pilóta

Török katonai forrásokat idéző médiajelentések szerint a gép két pilótája katapultált, egyikük szír területen a felkelők fogságába esett. A felkelők videót juttattak el a Reuters brit hírügynökséghez, amelyen a pilóta látható mozdulatlanul a földön fekve, a lázadók szerint halott.

Az orosz vadászgép lelövése miatt előreláthatólag nem marad el Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdára tervezett ankarai látogatása. "Nincs változás a programban" - közölte a török külügyminisztérium az AFP francia hírügynökséggel az incidens után. A Hürriyet török ellenzéki napilap viszont internetes oldalán - egy orosz szóvivőre hivatkozva - azt írta, hogy Lavrov lemondja a látogatást.

Egy török kormányzati forrás a Reuters hírügynökséggel azt közölte, hogy a gép lelövése nem egy meghatározott ország ellen irányult. A lépéssel jelezni kívánták, hogy Törökország megvédi területi szuverenitását - tette hozzá.



 Davutoglu: Törökországnak jogában áll válaszolni a légtérsértésre


Törökországnak jogában áll megtennie a szükséges lépéseket, ha megsértik a légterét vagy a határait - jelentette ki Ahmet Davutoglu török miniszterelnök kedden Ankarában, miután török vadászgépek lelőttek egy orosz vadászbombázót.
Davutoglu beszédében annak adott hangot, a világnak tudnia kell: Törökország megtesz minden szükséges lépést azért, hogy szavatolja az ország biztonságát.

Türkmén fegyveresek állítása szerint mindkét pilóta meghalt 

A lelőtt orosz vadászbombázó mindkét katapultáló pilótáját lelőtték még a levegőben szíriai türkmén fegyveresek - közölte kedden a felkelők parancsnokhelyettese."Mindkét pilótát holtan találtuk. A bajtársaink tüzet nyitottak a levegőbe, és a pilóták a levegőben haltak meg" - mondta Alpaslan Celik, egy szíriai türkmén brigád parancsnokhelyettese.  A fegyveres ezt a szíriai Jamadi faluhoz közel közölte újságírókkal, kezében - saját állítása szerint - az egyik pilóta ejtőernyőjének egy darabját tartotta.

Lavrov nem utazik Törökországba az orosz vadászbombázó lelövése miatt 

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter lemondta szerdára tervezett törökországi látogatását, miután török vadászgépek lelőttek a nap folyamán egy orosz vadászbombázót. Lavrov a dél-oroszországi Szocsiban újságíróknak  kijelentette azt is: nem javasolja az orosz állampolgároknak, hogy Törökországba utazzanak, mivel a terrorveszély ott nem kisebb, mint Egyiptomban, ahol egy pokolgépes merénylet során lezuhant egy orosz utasszállító a múlt hónapban. Az orosz légierő azok után is folytatja légi hadműveleteit a szíriai területen lévő terrorista állások ellen, hogy a török gépek lelőttek egy Szu-24-es orosz vadászgépet - jelentette be kedden az orosz védelmi minisztérium.

Peszkov: Nem lesz katonai válaszlépés Törökországgal szemben


Moszkva nem tesz katonai válaszlépést Törökországgal szemben az orosz harci repülőgép lelövése miatt, de figyelmezteti Ankarát, hogy az esetnek "elkerülhetetlen következményei" lesznek - közölte Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő kedden Moszkvában.

Török tisztségviselő: valószínűleg életben van a két orosz pilóta 

A szíriai határ közelében lelőtt orosz gép két pilótája valószínűleg életben van - közölte kedden egy török kormányzati tisztségviselő, aki szerint a török hatóságok azon fáradoznak, hogy a pilóták kiszabadulhassanak a szíriai felkelők fogságából.

A NATO-főtitkár kiállt Törökország mellett és nyugalomra intett

A NATO szolidaritást vállal Törökországgal és kiáll az ország területi épsége mellett, egyúttal azonban arra szólítja fel az érintett feleket, hogy az orosz harci gép Ankara általi lelövése teremtette "súlyos" helyzetben körültekintően járjanak el és csökkentsék a feszültségeket - közölte Jens Stoltenberg NATO-főtitkár az észak-atlanti szövetség keddi rendkívüli tanácskozása után.

Stoltenberg sajtótájékoztatóján leszögezte: a szövetség többi tagjának értékelései összhangban vannak a Törökország által közölt információkkal, amelyek szerint az orosz gép megsértette a török légteret. Arra is emlékeztetett, hogy korábban többször hangot adott aggodalmának a török határ közelében folyó szíriai orosz katonai műveletekkel kapcsolatban. A történtek megerősítik az ilyen incidensek elkerülésére szolgáló megállapodások megkötésének és betartásának fontosságát - emelte ki Stoltenberg.

A NATO főtitkára mindazonáltal azt is leszögezte, hogy "a diplomácia és a deeszkaláció fontos a helyzet megoldása végett". Elmondta, hogy Ankara és Moszkva kapcsolatban állt kedden, és reményét fejezte ki, hogy ez a továbbiakban is így lesz. Egyúttal azonban közölte, hogy Oroszország és a NATO között nem volt közvetlen kapcsolatfelvétel az incidens kapcsán.

Jens Stoltenberg azt is hangsúlyozta, hogy "a közös ellenségnek az Iszlám Államnak kellene lennie", azonban "eddig az orosz támadások többsége Szíria olyan részein lévő célpontok ellen irányult, ahol az Iszlám Állam nincs jelen".

Hírügynökségi értesülések szerint a keddi ülésen a NATO-tagállamok nagykövetei önmérsékletre kérték Ankarát. A 28 NATO-nagykövet egyike sem vette védelmébe Oroszország cselekedetét, azonban többen is hangot adtak aggodalmuknak, hogy a török légierő a lelövés helyett miért nem kísérte ki inkább az orosz harci gépet a légteréből - mondták a tanácskozáson jelen lévő, ám névtelenül nyilatkozó diplomaták a Reuters hírügynökségnek.