Megalakult az új török kormány

Ahmet Davutoglu kormányfő, az iszlamista-konzervatív Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) elnöke kedden mutatta be kormányát. Az államfő veje lett az energiaügyi miniszter.

A miniszterelnök-helyettesnek kinevezett Mehmet Simsek lesz a gazdaság teljes körű felelőse - mondta egy vezető kormányzati képviselő kedden a Reuters brit hírügynökségnek. Az egykori pénzügyminiszterben Törökország stabilitásának alapkövét látják a befektetők.



Az új kabinetben több, az államfőhöz közel álló személy is helyet kapott, viszont Ali Babacan, aki Davutoglu "kegyeltjeként" 13 éven keresztül irányította Törökország gazdaságát, ezúttal kimaradt a kabinetből. Ez világos jele annak, hogy Erdogan megtartaná befolyását a kormány felett.

Mevlut Cavusoglut ismét kinevezték a külügyminiszteri posztra, Volkan Bozkir maradt az ország európai uniós ügyekért felelős minisztere. A kormányban két nő is helyet kapott, akik a környezet- és a családügyért felelős minisztériumot vezetik.

Az új kabinet megalakulásának előzménye, hogy a kora nyári parlamenti választásokat követően nem sikerült kormányt alakítani, a koalíciós tárgyalások kudarcba fulladtak. Az AKP a november 1-én megrendezett, rendkívüli parlamenti választásokon visszaszerezte június 7-én elvesztett abszolút többséget a törvényhozásban.