Az ötéves Ábel járni akar

A falu lakói mellett a világhálón is összefogtak a kompolti kisfiú gyógykezelésért.

Ábel csecsemőkorában teljesen rendben fejlődött, 13 hónapos korában felállt, de önmagától már nem tudott továbblépni. Ekkor kezdték el a terápiákat. 15 hónapos korában megkapta az MMR-oltást, lázgörcsöt váltott ki, elájult, hányt, ellilult a szája, rohammentő vitte az egri kórházba. A diplegia spastica tünetegyüttes miatt nem tudja letenni a sarkát, nincs egyensúlytámasztása - mondta el a kisfiú édesanyja.



Ábelt szülei két éve viszik rendszeresen mozgásfejlesztésre, lovas terápiára, úszásra, időről időre kórházba is be kell vinni intenzív időszakokra, tavaly októberben, Debrecenben pedig idegsebészeti műtéten esett át, külföldön is gyógykezelik.

Jankovics Tímea konduktor a Kossuth Rádió Szombat délelőtt című műsorában elmondta: a kisfiú alsó végtagja sérült, és jelenleg két egylábas bottal jár, de az állapotán lehet fejleszteni.
Kossuth Rádió, Szombat délelőtt

A család most egy varsói, kéthetes intenzív terápia költségeire gyűjt, amely hétszázezer forintba kerül. A szülők egyedül nem tudják előteremteni ezt az összeget. "Fogjunk össze Ábelért!" néven létrehoztak egy zárt csoportot, amelynek mostanra közel ezer tagja van. Legutóbb jótékonysági bált rendeztek, hamarosan pedig egy jótékonysági futás lesz Budapesten Ábelért.