„A tetű demokrata”

Kínos, kellemetlen és kiirtani sem egyszerű, különösen, ha titkoljuk. A fejtetűt sokan az ápolatlansággal azonosítják, pedig a frissen mosott hajat is kedveli. Magyarországon száz iskolásból 1-3 most is vakaródzik, és egyetlen gyermek néhány nap alatt egy egész osztályt, óvodai csoportot megfertőzhet. Hogyan védekezzünk?

A szülő dolga

A szülőnek az lenne a dolga, hogy a kezelés mellett a látható sertéket is eltávolítsa. A tetűmentesség ugyanis serkementességet feltételez, erről azonban sokan elfeledkeznek, a tetű pedig gyorsan petéket rak. Volt eset, hogy egy egész iskola vakaródzott miattuk – derült ki a Kossuth Rádió Napközben című összeállításából.

Rimóc, 2010. április 26. Nagy Katalin bőrgyógyászati szűrést végez egy kisfiún a Szécsényi Gyerekesély Program keretében szervezett vizsgálaton a rimóci általános iskola udvarán felállított sátorban. MTI Fotó: Komka Peter

(MTI-fotó: Komka Peter)



Honnan ismerjük fel?

Ha a gyerek tetves, legtöbbször tarkótájon, a füle mögött viszket a feje, a haja tövén pedig fésülködéskor kis fehér göböket, a tetű petéit látni. Ezek a haj növekedésével egyre lejjebb kerülnek, a hajtő és a peték távolsága így megmutatja azt is, hány napja kerültek oda. Három-négy nap alatt egyébként az állat ki is kel, egy héten belül pedig újabb petéket rak, ha tehát nem veszik észre időben, nagyon hamar elszaporodhat, és nyüzsgő tömegben lepheti el a hajat.

Az iskola tehetetlen

Bár egy 2011-ben életbe lépett szabályozás szerint már a védőnők, az iskolaorvosok, az ÁNTSZ szakemberei akár a szülők beleegyezése nélkül is elvégezhetik a tetvetlenítést, ez még nem mindenütt bevett dolog. A szülők közül sokan nem is hallottak erről a lehetőségről. Azt pedig, hogy a szülő folytatja-e, és ha igen, kellő alapossággal-e otthon a kezelést, már senki nem ellenőrizheti.

Az ÁNTSZ is

A krónikus gócok általában azon rossz szociális körülmények közt élőknél alakulnak ki, ahol nem fogják fel az élősködő jelentőségét, illetve nem kezelik a gyerekeket. Az ÁNTSZ ugyan intézkedhetne, de az ezzel járó idő a tetveknek kedvez, és gyakorlatilag hatástalanná teszi a hatósági beavatkozást.

Büntessük a szülőt?

A műsorban megszólaló pedagógus büntetné a gondatlan, „lumpen” szülőket, azt tartja, hogy aki családi pótlékot kap, annak kötelessége tisztán és gondosan iskolába járatni a gyerekét. A sok évtizedes tapasztalattal rendelkező óvodavezető szerint ellenben ettől csak a gyerek sérülne, a szégyenérzetét erősítené, az érintett családot viszont nem segítenék a szankciók.

Nem kell mindennap kezelni

A stúdióban ülő védőnő a tévhitek eloszlatásával kezdte. Nem igaz például, hogy a hajat mindennap le kell kezelni, ha ugyanis ezt valaki rendesen és megfelelő szerrel megtette, elölte a hajban a kikelőben lévő serkéket és az azokat lerakó tetveket is, vagyis elegendő hétnaponta megismételni a kezelést – amely egyébként valamennyire roncsolhatja a hajat.

A hajfesték nem ellenszer

A gyakran ajánlott „ammóniás irtásnak”, mármint hogy elég egy tincset ammóniatartalmú hajfestékkel bekenni, és a probléma megoldódik, semmi alapja nincs – hívta fel a figyelmet a szakember. Abban lehet valami, hogy mikor a haj tőig le van festve, oda nem ragad a serke, de két nap múlva, ahogyan a haj nő, már igen.

Nem lassú

Hetente egyszer mindenképp érdemes átnézni a hajat akkor is, ha korábban még nem volt tetves, mert bárhol (a busz ülésén, fapados repülőn, a haj összeérésekor más gyerek hajával, közös mobiltelefon-nézés közben stb.) hamar megfertőződhetünk, a tetű ugyanis a hiedelemmel szemben villámgyors, „szétszalad a gyerek feje”, ha nagyon sok benne az állat.

Tetűt kapni nem szégyen – tenyészteni viszont az

Az élősködő bármilyen jól szituált családban előfordulhat, a gyerekek ugyanis nem ismerik a szociális távolságtartás fogalmát, összebújnak, és pillanatok alatt megfertőződhetnek - figyelmeztetett Ócsay Lajos, az ÁNTSZ nyugalmazott járványügyi főosztályvezetője. Tenyészteni viszont szégyen a tetűt, ezért kell a hajat rendszeresen ellenőrizni, és ha kell, kezelni – tette hozzá.


Tiszta hajban könnyebben szaporodik

Ráadásul a tetű tiszta, jól ápolt hajban sokkal gyorsabban szaporodik, itt ugyanis könnyebben rak petét, mert a sertéket könnyebb a tiszta hajra tapasztani, mint a zsírosra. (Korábban egyébként az ÁNTSZ oldalán szerepelt is a felirat: "a tetű demokrata".)
Tévhitek a fejtetűről

A rövid hajba is belemegy

A tetű csak akkor nem megy bele a hajba, ha az 2 milliméternél rövidebb, mert nem tudja a serkéit lerakni, egyébként teljesen mindegy a hosszúság – jelezték a szakemberek.

Nem fullad meg a vízben

Nem igaz az sem, hogy ha víz alá merülünk, az állat megfullad, ehhez ugyanis legalább nyolc órát kellene folyamatosan a víz alatt lennünk (nyilván mi járnánk rosszabbul).

Nem szaporodik a szöveten

A viszonylag gyakran táplálkozó hajtetű, ha nincs testközelben, egy-két napon belül elpusztul, kiszárad, nem szaporodik tehát szőnyegen, bútoron, ágyneműn sem.

Akkor is kezeljük, ha nem látjuk

A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy ha a közösségben fertőzés van, de a gyerek hajában nincs tetű, akkor is kezeljük le, mert a sertéket nagyon nehéz szabad szemmel észrevenni, ezzel a módszerrel viszont a fertőzésnek elejét lehet venni.

Csodaszerek nincsenek

A porszívó, a szaunázás, a hajvasaló (hacsak nem célzunk nagyon pontosan), a levendulaolaj nem segít, sőt, ezekben a sokszor ajánlott csodaszerekben néha még vígan lubickolnak is az állatok, az ecetes fésű pedig enyhítheti ugyan, de biztosan nem oldja meg a bajt.

Mit vegyek ellene?

A gyógyszertárakban ma kapható szerek már nem kémiai, hanem fizikális hatásúak, gyakorlatilag megfullasztják a tetűt, a serkén pedig olyan bevonatot képeznek, hogy az nem tud lélegezni. A kémiai szerek azért kerültek le a polcokról, mert felszívódtak a bőrbe, a kipárolgásuk nem volt kellemes és a hajat is roncsolták.