Átrendeződik a focivilág, a kicsikből lesznek az esélyesek

Ez is elhangzott az M1 Szemtől szembe című műsorában a csütörtöki meccs esélylatolgató beszélgetésén.

A Magyarország-Feröer-szigetek közötti Európa Bajnoki selejtezőről Muszbek Mihály sportközgazdász és Szöllősi György sportújságíró beszélgetett az M1-en.



Elhangzott, hogy itt az esély a győzelemre, a továbbjutásra, melyet meg kell ragadni.

Mindkét szakember győzelmet, mégpedig nagyarányú győzelmet vár, melyben kulcsszerepe lesz a hazai közönségnek azzal, hogy buzdítja a magyar csapatot.  A focistáknak kell a felszabadult hangulat, hogy feloldódjanak a görcsök és hogy győzni tudjanak - hangzott el.

Úgy vélték, az új szövetségi kapitány, Bernd Storck  most bizonyíthat, egyben méltatták Dárdai Pált, akinek óriási érdeme volt - szerintük - a mostani csapatszellem kialakításában.