Rekordszámú kis liliket észleltek a Hortobágyon

Rekordszámú kis liliket, összesen 131 példányt regisztráltak a Hortobágyi Nemzeti Park területén október első napjaiban.

A szakemberek 25 éve nem mértek ekkora egyedszámot, a tavalyi évhez képest ez 160 százalékos állománynövekedés a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) kommunikációs munkatársa szerint. Kánai Edina elmondta: a kis lilik Európa legveszélyeztetettebb vadlúdfaja, óriási siker, hogy idén szinte teljes létszámban eljutott magyarországi őszi állomáshelyére.

Kislilik-család (Anser erythropus) a Hortobágyon (Fotó: Tar János/HNPI)

Kislilik-család (Anser erythropus) a Hortobágyon. (Fotó: Tar János/HNPI)



A kis lilik (Anser erythropus) világszinten csökkenő állományú - hazánkban fokozottan védett - lúdfaj, amelynek megóvása nemzetközileg is fontos természetvédelmi kérdés. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) vörös listája szerint sérülékeny státusú faj, az Európai Unión belül pedig kritikusan veszélyeztetett - ismertette.

Európai populációját a 20. század elején még 10 ezer egyedre becsülték, az 1960-as évek óta erősen csökkenő trendet követve a 2000-es évekre alig 40-60 egyedre csökkent. A faj Európában kizárólag Norvégia északi területein költ. Leginkább az illegális lelövések, a természetes élőhelyek állapotromlása vagy eltűnése, valamint a legkülönfélébb emberi eredetű zavarása veszélyeztetik. 2009 óta sikerült megállítani a csökkenést, és a szakemberek újra enyhén emelkedő egyedszámokat regisztráltak - mondta Kánai Edina.

Kis lilik (Anser erythropus) "portréja" Norvégiából" (Fotó: Tomas Aarvak/Birdlife Norway)

Kis lilik (Anser erythropus) "portréja" Norvégiából. (Fotó: Tomas Aarvak/Birdlife Norway)



Hozzátette: a sikeres költést követő vonulás során ezek az apró termetű vadludak Norvégiából Finnországon és a Baltikumon át Magyarországra (elsősorban a Hortobágyi Nemzeti Park területére és környezetébe) vonulnak, majd Görögország északkeleti régióiba repülnek telelni. Ha a költés sikertelen, egy jóval kockázatosabb és hosszabb útvonalon jutnak el délre Oroszországon és Közép-Ázsián át.

A faj védelmében kiemelt szerepet játszik hazánk, hiszen a kis lilik skandináviai egyedei őszi és tavaszi vonulásuk során összesen akár 2-4 hónapot is tölthetnek Magyarországon - fűzte hozzá. Elmondta azt is, hogy jelenleg az Európai Bizottság és a norvég Directorate of Nature Management társfinanszírozásával EU LIFE+ projekt keretén belül fáradoznak a populáció védelmén.

Kíváncsi kis lilik (Anser erythropus) a HNPI andaházi élőhelyrekonstrukciós területén. (Fotó: Simay Gábor/HNPI)

Kíváncsi kis lilik (Anser erythropus) a HNPI andaházi élőhelyrekonstrukciós területén. (Fotó: Simay Gábor/HNPI)



A 2015-ös nyár során a Birdlife Norway norvég civil szervezet szakemberei rekordszámú fészkelési sikerről számoltak be, 1994 óta a legmagasabb egyedszámot regisztrálták a norvégiai Porsanger-fjord közelében. Jelentésük szerint 137 egyedre nőtt a populáció, köztük 74 fiatallal.