Németh Zsolt: a népvándorlás okait kell kezelni

Magyarországon enyhülni látszik a migránsáradat, miközben állandósul a feszültség az uniós tagállamok között. Éjszaka Németországban ismét tömegverekedés volt egy menekültszálláson, afgánok és albánok vasrúddal estek egymásnak, sőt, egy lőfegyver is előkerült. Cikkünk folyamatosan frissül.

Eredményesen zárult az embercsempészek elleni akció Presevóban 

(19:20) Jó eredménnyel zárult az embercsempészek elleni akció a szerb-macedón határon található Presevóban, de csak egy szerb állampolgárt vettek őrizetbe - jelentette ki szerdán Mitar Djuraskovic, a szerbiai belügyminisztérium határrendészeti igazgatóságának osztályvezetője a rendőrségi akciót lezáró sajtótájékoztatón.

Az egyhetes műveletet az európai uniós országok rendőri együttműködési szervezete, az Europol vezette, emellett pedig szerb, osztrák, szlovén, macedón, boszniai, montenegrói és albán rendőrök vettek részt benne. A cél az volt - magyarázta Mitar Djuraskovic a Blic című belgrádi napilap honlapjának beszámolója szerint -, hogy olyan embercsempész-hálózatokról szerezzenek információkat, amelyek Törökországból Görögországba szállítják a migránsokat, illetve hogy a hasonló szerbiai hálózatok munkáját megakadályozzák. Az akció során 160 illegális migránst hallgattak ki.

Merkel: a dublini szabályok fölött eljárt az idő

(16:45) Kidolgozásukkor jól átgondolt szabályok voltak, de a jelenlegi helyzetben bebizonyosodott, hogy a dublini szabályok fölött eljárt az idő - foglalt állást szerdán az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén Angela Merkel német kancellár. Merkel Francois Hollande francia elnökkel közösen szólalt fel az EP rendkívüli vitájában, amely az unió állapotát volt hivatott értékelni.

Szijjártó 300 millió dolláros EU-s támogatást javasol az iraki Kurdisztánnak

(15:12) Magyarország kezdeményezni fogja, hogy az Európai Unió (EU) nyújtson azonnali 300 millió dolláros (83 milliárd forintos) támogatást az iraki Kurdisztánnak a menekültek ellátására, mert ennek hiányában az ott menedéket kereső kétmillió ember hamarosan megindul Európa irányába - közölte Szijjártó Péter az MTI-nek Erbílből telefonon adott szerdai nyilatkozatában.

Németh Zsolt: a népvándorlás okait kell kezelni 

(14:45) Nem elég a társadalmi integrációról beszélni, a népvándorlás külső dimenzióit kell hatékonyan kezelni, hosszú távon gondolkodva - hangsúlyozta szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, miután tárgyalt dán partnerével, Soren Espersennel.

Áder János: a nemzetközi közösségnek is tennie kell a válság megoldásáért

(13:32) Nemcsak az érintett országoknak, hanem az egész nemzetközi közösségnek rövid-, közép- és hosszú távú lépéseket kell tennie a migrációs válság megoldásáért - mondta Áder János köztársasági elnök szerdán a Sándor-palotában, miután fogadta Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfőt.

Áder János köztársasági elnök fogadja Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfőt a Sándor-palota előtt 2015. október 7-én. MTI Fotó: Bruzák Noémi


A két elnök megbeszélését követő sajtótájékoztatón Áder János kiemelte: az uniós kvótarendszer nem jelent megoldást, mert nem a probléma lényegét oldja meg. De ha már kvótákról beszélnek, nemcsak uniós, hanem világkvótákra van szükség, hiszen más országok is alkalmasak menekültek befogadására - érvelt.

Kolinda Grabar-Kitarovic hangsúlyozta: az utóbbi időben mintha árnyék vetült volna a magyar-horvát kapcsolatokra, de magyar kollégájával egyetértettek abban, hogy a migrációs válság nem ronthatja el a két ország viszonyát.

Megpróbálták felgyújtani a finn vöröskereszt egyik menekülttáborát

(13:26) Ismeretlen tettesek megpróbálták felgyújtani szerdára virradóra a vöröskereszt egyik menekültközpontját Finnország déli részén. Az incidens a Hameenlinna várostól keletre fekvő Lammi településen történt. A helyi hatóságok tájékoztatása szerint senkinek nem esett baja, a rendőrség nyomoz az ügyben.

Néhány hét alatt ez már a második ilyen bűncselekmény Finnországban: szeptemberben az ugyancsak dél-finnországi Kouvola városában dobtak gyújtópalackot egy menekültközpontra. A tettest elfogták.

Csütörtöktől részlegesen újra járnak a vonatok Salzburg és Bajorország között

(12:32) Három hét leállás után csütörtöktől részlegesen újra járnak a helyi vonatok Salzburg és Bajorország között, erről az osztrák vasúttársaság, a Meridian német vasúttársaság és a német rendőrség egyezett meg.

A Meridian már szerdán indít vonatokat Freilassingon át Salzburgba, azonban ezen a napon Ausztriából Németországba még csak utasok nélküli szerelvények haladnak. A tervek szerint csütörtöktől már az ÖBB egyes járatai is közlekedni fognak.

A megállapodás alapján a Németországból érkező vonatok legalább kétóránként közlekednek, összehangolva az ÖBB városi gyorsvasúti menetrendjével. A menekültek beutazásának megakadályozása miatt a Salzburgban felszálló utasokat ellenőrizni fogják, azonban az intézkedés részleteiről és a járatok további összehangolásáról az ÖBB szóvivőjének tájékoztatása szerint még folynak az egyeztetések.

A Meridian illetékese reményét fejezte ki, hogy hamarosan újra megindul a menetrend szerinti vasútforgalom.



Az utóbbi egy hónapban 170 ezer migráns érkezett Ausztriába

(12:30) Kedd éjféltől szerda kora reggelig az osztrák-magyar határon fekvő Miklóshalmánál (Nickelsdorf) 2385-en lépték át a határt - közölte a burgenlandi rendőrség. Kedden összesen 5800-an érkeztek Magyarországról a miklóshalmai határátkelőhöz, az Ausztria déli határánál fekvő Rábakeresztúrnál (Heiligenkreuz im Lafnitztal) azonban nem regisztráltak menekülteket az éjszaka.

Az utóbbi egy hónapban 170 ezer migráns érkezett Ausztriába, közülük 130 ezren a magyar határtól utaztak Bécsen át Nyugatra. A legtöbben, csaknem húszezren szeptember 14-én, vagyis a magyar határrendészeti intézkedések megszigorítása előtt egy nappal érkeztek Ausztriába. Az elmúlt egy hónapban kétezren nyújtottak be menekültkérelmet Bécsben, vagyis az osztrák fővároson átutazók három százaléka. Jelenleg 12 ezer menekültkérelmi eljárás zajlik Bécsben.

Ausztriában 2014-ben 28 ezer, 2013-ban 17 ezer menedékjogi kérelem érkezett be az osztrák hatóságokhoz, 2015 januárjától augusztusig viszont több mint 46 ezer menekültkérelmet nyújtottak be. Az illetékesek jelenleg napi 300-450 új beadvánnyal számolnak.

Németországban tovább csökkent Merkel népszerűsége, erősödik a jobboldali populista AfD

(12:22) Németországban tovább csökkent, és idei mélypontjára süllyedt Angela Merkel kancellár népszerűségi mutatója egy szerdán ismertetett felmérés alapján, amely azt is kimutatta, hogy a konzervatív CDU/CSU pártszövetség támogatottsága is visszaesett, és elkezdett erősödni a legnagyobb parlamenten kívüli erő, az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű jobboldali populista párt.

Az AfD támogatottsága egy hét alatt 2 százalékponttal emelkedett, idén először érte el a 7 százalékot. A párt támogatottsága így stabilan a Bundestagba bejutáshoz szükséges 5 százalék felett áll. A CDU/CSU pártszövetséget a választók 39 százaléka támogatja, ami 2,5 százalékpontos csökkenés a legutóbbi, 2013-ban tartott Bundestag-választáson elért eredményhez képest.

Az utóbbi 10 hetet együttvéve Angela Merkel támogatottsága 9 százalékponttal süllyedt. Ugyanakkor továbbra sincs a színtéren olyan szereplő, akinek személyes támogatottsága akár csak megközelítené Angela Merkelét az úgynevezett kancellári preferencia vonatkozásában.

Merkel a Bundestagban beszédet mond. MTI/EPA Fotó

Merkel a Bundestagban beszédet mond. MTI/EPA Fotó



Brüsszel levélben kér tájékoztatást az új magyar jogszabályokról

(11:27) Úgynevezett adminisztratív levelet küldött az Európai Bizottság Magyarországnak, amelyben a migrációs válság miatt szeptemberben életbe léptetett jogszabály-módosításokról kér felvilágosítást.

Natasha Bertaud, az Európai Bizottság illetékes szóvivője a levél tartalmáról nem közölt részleteket, csak annyit, hogy a kérdések a magyarországi menekültügyi és bevándorlási szabályokra vonatkoznak. Tájékoztatása szerint a levelet kedden küldte el a bizottság.

A szóvivő megerősítette azt is, hogy a kormánynak két hete van arra, hogy válaszoljon a bizottság felvetéseire, majd a válasz alapján a testület párbeszédet kezdeményez a magyar hatóságokkal.

Fidesz-KDNP: az ellenzék hagyja abba felelőtlen bevándorláspárti politikáját!

(11:23) "Felelőtlen bevándorláspárti politikájuk" abbahagyására és a kormány támogatására szólította fel az ellenzéki pártokat Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő.

A politikus a frakciószövetség véleményét ismertetve azt mondta: az elmúlt napokban olyan ellenzéki nyilatkozatok láttak napvilágot, amelyekből egyértelműen kiderül, a baloldal továbbra is a bevándorlás pártján áll.

Miközben katonák és rendőrök ezreinek kell védenie az ország határát, és a migrációs válság egész Európát robbanással fenyegeti, a baloldal szerint nincs bevándorlási probléma - közölte Hollik István.

Hozzátette: a baloldal továbbra is a "szocialista internacionálé kottájából" játszik, támogatja a bevándorlást, és nem hajlandó a magyar emberek oldalára állni.

Ismét nyilvánvalóvá tették, ha rajtuk múlna, bármennyien bármikor átléphetnék Magyarország, illetve Európa határait - mutatott rá a KDNP-s politikus.

Hollik István szerint ugyanakkor a Jobbiknak is fel kellene hagynia kétszínű viselkedésével és "cukiságkampányával", hiszen a "szélsőséges párthoz közeli emberek bevándorlókkal üzleteltek, bevándorlókat szállítottak a fővárosba", és Vona Gábor pártelnök azt mondta: az iszlám az emberiség utolsó reménysége.

A brit belügyminiszter keményvonalas bevándorláspolitikát akar

(11:03) Brit nemzeti érdek a bevándorlás korlátozása - jelentte ki a brit belügyminiszter. Theresa May meglepően kemény hangvételű beszédben intette óva a bevándorlás mellett kampányolókat.

A politikus a Konzervatív Párt kongresszusán beszélt az új, keményvonalasabb bevándorláspolitikáról. Szakértők szerint a vártnál is megszorítóbb konzervatív lépésekre lehet számítani. A kontinensre érkező nagyszámú migráns miatt az Egyesült Királyság kész megálljt parancsolni az emberáradatnak és harmadára csökkenteni a nettó migrációs rátáját.

A belügyminiszter a szigorítások ellenére jó egyezségnek tartja a meghirdetett bevándorláspolitikai irányvonalat. Mint mondta: „Minél kevesebben akarnak majd jogszerűtlen módon Nagy-Britanniában letelepedni, annál bőkezűbbek lehetünk a ténylegesen rászorulókkal."

Megnyitották az összes határátkelőt Horvátország és Szerbia között

(09:38) Megnyitották az összes határátkelőt Horvátország és Szerbia között, így helyreállhat a személy- és teherforgalom, egyik átkelőhelynél sem kell hosszabb várakozásra számítani - közölte a szerbiai autós szövetség.

A legtöbbet a teherautóknak kell várakozniuk, a Belgrádot Zágrábbal összekötő E70-es autópályán fekvő Batrovci-Bajakovo átkelőnél akár öt órát is. A személyautó-forgalom a szerb-horvát és a szerb-magyar határon is zavartalan, a magyar határszakaszon a kamionosoknak sem kell 30 percnél tovább várakozniuk.

Illegális bevándorlók a szerb határ közelében fekvő, horvátországi Felsőtárnok (Tovarnik) vasútállomásán 2015. szeptember 30-án. (MTI/EPA)

Illegális bevándorlók a szerb határ közelében fekvő, horvátországi Felsőtárnok (Tovarnik) vasútállomásán. Korábbi fotó. (MTI/EPA)



Horvátország a migránsok miatt zárta le szeptember 18-án a Szerbiával közös határszakasz átkelőinek többségét, majd néhány nappal később a teherforgalmat is leállította - a romlandó árut szállító kamionok kivételével - az egyetlen még nyitva álló határátkelőhelyen. Szerbia válaszul megtiltotta a Horvátországban regisztrált, illetve horvát árut szállító teherautók belépését az országba. Erre reagálva a horvát hatóságok egyetlen Szerbiában regisztrált gépjárművet sem engedtek be Horvátországba Szerbia felől, és egy ideig a szerb útlevéllel rendelkező emberek sem léphettek be.

Szeptember 25-én mindkét fél feloldotta a határzárat, Horvátország azonban csak egyenként nyitotta meg az átkelőket, szerdán a két utolsót.

Idén eddig több mint 324 ezren lépték át illegálisan a határt

(09:30) A kedden tiltott határátlépés miatt elfogott hatezer ember közül a magyar-szerb határszakaszon 18, míg a magyar-horvát határszakaszon 5982 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök - mondta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője az M1 aktuális csatorna műsorfolyamában.

Csiszér-Kovács Viktória arról is beszámolt: január elsejétől kedd éjfélig több mint 324 ezer illegális bevándorlóval szemben intézkedtek a rendőrök. Kiemelte továbbá, hogy a rendőrség folyamatosan tartja a kapcsolatot a humanitárius szervekkel.

Kiss Attila, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) általános főigazgató-helyettese a műsorban elmondta: kedden 22 menedékjogi kérelmet regisztráltak.

A határzár tiltott átlépése miatt szeptember 15. óta 366, csak kedden 26 ember került idegenrendészeti őrizetbe - tette hozzá.

Kósa: parlamenti vitanap lehet a kvótáról

(09:19) Parlamenti vitanapot tarthatnak az Európai Unió migránsok elosztását szabályozó kvótarendszeréről - mondta Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Az illegális bevándorlásról az ellenzéki pártokkal folytatott tanácskozásról Kósa Lajos azt mondta: konkrét kérdésekről a Jobbiknak nagyon határozott álláspontja van. A baloldali pártok közül a liberálisok és a szocialisták viszont hosszú távú szempontokat vetettek fel, például azt, hogy egységes európai megoldás kell, fel kell számolni az embercsempészbandákat.

A Fidesz frakcióvezetője szerint ezek is igazak és fontosak, de ebben a pillanatban nem ez a konkrét kérdés, hanem a kvótarendszer, erre viszont a baloldali ellenzék nem tudott konkrét választ adni. Ezért parlamenti vitanapot fognak kezdeményezni.

Kósa Lajos felidézte, hogy a szlovák parlament eljárást kezdeményezett a kvótáról szóló döntés ellen, és felhívta az európai országok parlamentjeit, hogy csatlakozzanak hozzá. Hozzátette: úgy tudja, több ország, például a szlovének, már jelezték is, hogy csatlakozni kívánnak az uniós kvóta elleni kezdeményezéshez.

A kvóta nem megoldás semmire, és súlyosan sérti a szolidaritást - hangsúlyozta a Fidesz frakcióvezetője, hozzátéve: a nemzeti szuverenitást súlyosan sértő kérdésekben előterjesztést fognak tenni az Európai Unióhoz való fordulás érdekében.



The Times: több százezer migráns kiutasítását tervezik Brüsszelben

(07:19) Az Európai Unió belügyminiszterei több százezer migráns kiutasításáról szóló tervezetet fognak megvitatni Brüsszelben - adta hírül a The Times brit napilap internetes felületén a birtokába jutott dokumentumokra hivatkozva.

A lap szerint a 2015 első felében az Európai Unió területére belépett menekültek közül várhatóan 400 ezernek a menedékkérelmét utasítják el az uniós hatóságok. A The Times birtokába jutott diplomáciai dokumentum szerint őket a következő hetekben utasítanák ki, és vinnék el egy harmadik országba.

Brüsszel azzal fenyegeti Nigert és Eritreát, hogy visszavonja a segélyeket, a kereskedelmi megállapodásokat és a vízumegyezményeket a két országgal, ha elutasítják állampolgáraik visszafogadását. Az uniós tervben több százezer migráns őrizetbe vétele is szerepe, ugyanis így akadályoznák meg az európai hatóságok azt, hogy kiutasításuk elől megszökjenek - írja a brit lap. Az említett országok mellett az Afganisztánból, Líbiából és Szíriából érkezett emberekre is vonatkozhat ez az intézkedés.



A terv szerint a migránsok hazaszállításának folyamatához a Frontex uniós határvédelmi ügynökség nyújtana segítséget. Azokat az EU-tagokat, amelyek az illegális bevándorlók kiutasítását nem a nemzetközi jogoknak megfelelően hajtják végre, az Európai Bizottság megbírságolná.

Az illegálisan érkezett állampolgárok azonosítása és harmadik országba elszállításuk érdekében a tagországoknak módszeresen el kell fogadniuk a kiutasításokról szóló döntést, valamint meg kell hozniuk az annak végrehajtásához szükséges intézkedéseket - írta a lap.

A bolgárok tovább építik a kerítést

(07:10) "Sikertörténetnek" tartják a bolgár-török határnál élők az ottani határzárat. A dél-bulgáriai Lesovo határátkelő közelében lévő erdőkön keresztül közlekedtek - és lépték át illegálisan a határt - a migránsok, míg meg nem épült a három méter magas szögesdrótkerítés - számolt be az M1 híradója.

A település erdészének elmondása szerint a kerítés felépítése óta nyugalom van Lesovo környékén, az illegális bevándorlók nyugatabbra kelnek át a határon, inkább Görögország, Macedónia fele mennek.

A 2014-ben megépített 33 kilométernyi kerítésnek már a folytatása is készül, a bolgár hatóságok az év végéig összesen 133 kilométernyi új határzárat akarnak megépíteni. A görög-török- bolgár hármashatáron fekvő Kapitaan Andreevo falu mellett is épül a zár, mert Törökország felől korábban nagyon sokan jöttek itt át illegálisan a zöldhatáron.

A bolgár hatóságok szerint a kerítésnek az a célja, hogy a migránsokat a hivatalos határátkelőkhöz irányítsák.

Hatezren lépték át tegnap illegálisan a határt

(06:33) A rendőrök a tegnapi nap során tiltott határátlépés miatt 6000 főt fogtak el - olvasható a rendőrség honlapján.

ENSZ: nem szabad figyelmen kívül hagyni a több millió afgán menekültet

(01:43) Veszélyes hiba lenne figyelmen kívül hagyni a 2,6 millió afgán menekültet, akik a világ hetven országában várják, hogy döntés szülessen a sorsukról - mondta António Guterres, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának vezetője.

Az ENSZ-ügynökség különleges ülésén felszólaló főbiztos hangsúlyozta, az új válságok közepette veszélyes hiba lenne Afganisztánról megfeledkezni. Guterres emlékeztetett, hogy az országukat elhagyni kényszerült afgán menekültek több mint harmincöt éve várnak valamiféle megoldásra az őket érintő problémára.

Hivatalos adatok szerint a világon regisztrált menekültek közül 2,6 millió afgán származású, a szakértők szerint azonban Iránban és Pakisztánban nem kevesebb, mint további 2 millió ilyen státussal nem bíró ember tartózkodik, nem beszélve a jóval korábban a két országba menekült 6 millió afgánról.

A főbiztos méltatta Teherán és Iszlámábád nagylelkűségét, amelyet a több millió közép-ázsiai menekülttel szemben tanúsítottak. Megjegyezte, hogy Iránban a menekült gyerekek járhatnak a helyi iskolákba, és Teherán kiterjesztette az afgánokra az állami egészségbiztosítást. Pakisztánban pedig a menekülteknek megvan hozzáférésük "az alapvető szolgáltatásokhoz és békében élnek az elmúlt harminchat évben".

Guterres nem mulasztotta el Iránnak és Pakisztánnak a menekültekhez való hozzáállását az Európai Unióéhoz hasonlítani. Elképzelni is nehéz, milyen nehézségekkel nézhetett szembe a két ország, amikor hatmillió afgán menekült érkezett hozzájuk - jegyezte meg, utalva arra, hogy az Európába érkezett félmillió menekült miatt az uniós országok többsége "túlterhelt".

Még tegnap történt


Németországban ismét tömegverekedés volt egy menekültszálláson

Németországban ismét tömegverekedés volt egy menekültszálláson, ezúttal Hamburgban, ahol kedd este afgán és albán menedékkérők estek egymásnak.

Szíriai bevándorlók egy Németország jelentésű felirattal ellátott, rögtönzött útjelző tábla mellett mennek el a dél-németországi Julbachban, az osztrák határ közelében 2015. október 6-án. (MTI/EPA/Armin Weigel)

Szíriai bevándorlók egy Németország jelentésű felirattal ellátott, rögtönzött útjelző tábla mellett mennek el a dél-németországi Julbachban, az osztrák határ közelében 2015. október 6-án. (MTI/EPA/Armin Weigel)



Az N24 hírtelevízió beszámolója szerint az összecsapásban nagyjából hatvanan vettek részt, közülük többen vasrúddal voltak felfegyverezve, egy szemtanú szerint pedig egyiküknél lőfegyver is volt.

A rendőrség 30 rohamkocsival szállt ki a helyszínre. Három embert őrizetbe vettek. A verekedésben öten sérültek meg. A rendőrök lőfegyvert nem találtak. A két csoport között már délután is feszült volt a hangulat, és akkor is be kellett avatkozniuk a rendőröknek. Az egyelőre nem ismert, hogy miért alakult ki a konfliktus.

Miután a rendőrök szétválasztották a verekedőket, kigyulladt egy sátor. Nem tudni, hogy van-e kapcsolat a tömegverekedés és a tűz között. Az N24 jelentése szerint egy rendőrségi szóvivő azt mondta, hogy a lángoló sátornál kábítószerre jellemző szagot lehetett érezni.

Hamburgot rendkívüli mértékben megterheli a menekültválság. Az utóbbi napokban előfordult, hogy több száz menedékkérőnek a szabad ég alatt kellett éjszakáznia, mert nem tudták őket elhelyezni.

A tartományi rangú Hanza-város törvényhozása az előző héten fogadott el egy jogszabályt, amelynek alapján a városvezetés kártérítés ellenében kisajátíthat nem használt kereskedelmi, ipari ingatlanokat. A törvény 2017 márciusáig hatályos, lakóingatlanokra nem vonatkozik.

Az 1,7 millió lakosú városban az idén szeptember végéig 30 ezer menedékkérőt helyzetek el.

A tegnapi eseményekről bővebben itt olvashat.