Németh Szilárd szerint veszélyesek a baloldali nyilatkozatok

A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint felelőtlen és veszélyes bevándorláspolitikai nyilatkozatokat tesznek magyarországi és nemzetközi baloldali politikusok.

Németh Szilárd vasárnap budapesti sajtótájékoztatóján kiemelte: vannak olyan baloldali politikusok, például az osztrák kancellár, a horvát és a román miniszterelnök, akik felváltva vagy egymást erősítve folyamatosan támadják Magyarországot a bevándorláspolitikája miatt. Emellett más baloldaliak is folyamatosan arról beszélnek, hogy az Európát sújtó kontrollálatlan bevándorlási hullám "nem probléma" - emelte ki Németh Szilárd.

Szerinte a baloldali nyilatkozatok meghívólevelet adnak azoknak, akik azt fontolgatják, hogy gazdasági okokból elhagyják saját országukat és az európai szociális hálót veszik igénybe. Ha ezt engednénk, néhány évtized múlva nem ismernénk rá sem Magyarországra, sem Európára - hangoztatta Németh Szilárd, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke.

Megfogalmazása szerint "a hazai baloldal sem különb a Deákné vásznánál", ők is hasonlóan támadják a magyar bevándorláspolitikát. "Ha Gyurcsány, Bajnai vagy Mesterházy lenne hatalmon", Magyarország mostanra összeroppant volna a migrációs nyomás alatt, mint Horvátország - vélekedett.

Németh Szilárd kiemelte: sokadszorra kérik mind a magyarországi, mind a nemzetközi baloldali politikusokat, hogy  hagyjanak fel a Szocialista Internacionálé politikájának hirdetésével és inkább Magyarország és Európa érdekét szolgálják.

A kormánypárti politikus azt mondta: tiszteletben tartják azon országokat, ahol a munkaerőhiányt a bevándorlással akarják megoldani. Ugyanakkor leszögezte, azt nem hagyjuk, hogy ezt a politikát ráerőltessék Magyarországra. A magyar kormány - a nemzeti konzultáció eredményei nyomán a magyar emberekkel együtt - úgy látja, a bevándorlást és a demográfiai helyzetet külön kell kezelni - tette hozzá. Ezzel a jelenlegi "népvándorlás méretű áradattal" úgy tudunk megbirkózni, ha végre kimondjuk: Európa nem tud mindenkit befogadni - szögezte le Németh Szilárd.



A fideszes politikus elmondta, hogy az idén, mostanáig 306 ezer 238 illegális bevándorló lépte át az ország határait. Az elmúlt napokban az illegális migránsok nagy része Horvátország felől érkezett, Szerbia irányából mérséklődött a nyomás. A magyar-szerb határon - ahol már több mint két hete működik a jogi és műszaki határzár - az elmúlt napon csak 38 emberrel szemben kellett intézkedniük a hatóságoknak - fejtette ki a politikus. Ehhez kapcsolódóan, kérdésre válaszolva, azt is elmondta: a legfrissebb jelentések szerint a horvát határszakaszon is jól áll a kerítés építése.

Németh Szilárdot, a Fidesz frakcióvezető-helyettesét kérdezték a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent határozatról is, amely szerint a rendkívüli alap terhére 800 millió forintos sportcélú támogatások átcsoportosításától döntött a kormány. Ennek kapcsán Németh Szilárd, aki egyben a Magyar Birkózó Szövetség elnöke is, azt mondta: ahogy eddig, úgy a jövőben is támogatni fog "minden egyes fillért, ami a sportra megy". Mint kiemelte: úgy véli, ez a jövőbe való befektetés, fontos, hogy a gyerekek minél több lehetőséget kapjanak minőségi sportolásra. Németh Szilárd azt mondta: nem tudja, hogy pontosan mely sportágakra fordítják ezt az összeget, de reméli, hogy a birkózók is hamarosan kapnak pénzt.

Mesterházy: a kritika a bánásmódnak szól

Mesterházy Attila visszautasította, hogy a baloldal veszélyes nyilatkozatokat tenne, szerinte kritikájuk annak szól, hogy a kormány embertelenül bánik a menekültekkel. Az MSZP országgyűlési képviselője a fideszes Németh Szilárd nyilatkozatát annak tulajdonította, hogy Németh Szilárd kampányol a Fidesz alelnöki posztjáért és "bármit felolvas". Mint mondta, azért kritizálják a kormányt, mert nem fogadja el, hogy a migrációs problémának csak európai megoldása van és mert fel akarja mondani az Európa egyik alappillérének számító szolidaritást. Megjegyezte: a baloldali politikusokhoz hasonlóan fogalmaz például a nem közéjük sorolható Angela Merkel német kancellár vagy Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök.

Az ellenzéki politikus értékelése szerint a kormány felelős azért, hogy Magyarország nemzetközi megítélése az elmúlt 25 évben nem látott mértékben romlott. Míg az MSZP nemzeti ügyként tekint a válságra, a miniszterelnök csak pártpolitikai céljait akarja megvalósítani ezen keresztül - vélekedett Mesterházy Attila.