Bevásárlóközpontba hajtott egy busz - egy idős nő és egy gyerek meghalt

Többen megsérültek. A baleset az angliai Coventry belvárosában történt.

Bevásárlóközpontba hajtott egy emeletes busz az angliai Coventry belvárosában szombat este, ketten meghaltak, heten megsérültek, egyikük állapota súlyos - közölte a rendőrség. A BBC internetes oldalán idézte a hatóságok szóvivőjét. A tájékoztatás szerint egy emeletes busz előbb több személyautónak ütközött, majd a járdára felugratva egy bevásárlóközpont bejárata feletti előtetőbe csapódott.



Egy járókelő, egy hetvenes éveiben lévő nő, meghalt. Életét vesztette egy nyolcéves gyerek is, aki a busz emeletén, a járműnek közvetlenül abban a részében tartózkodott, amely az épületnek ütközött. További hét utas megsérült, egyiküket súlyos állapotban vitték kórházba. Többen a busz felső részébe rekedtek.

Egy szemtanú, Maneer Fiaz a BBC-nek elmondta, nagy robajt hallott, majd azt látta, hogy emberek rohannak a helyszínre. "Gyereksikolyokat hallottam a busz felső szintje felől, mindenki visított, két gyerek beszorult a roncsok közé a jármű tetején" - tette hozzá. Egyelőre nem derült ki, hogy miért történt a baleset.