A turisztikai fejlesztésekre is koncentrál a kormány

A kormány településfejlesztési, vidékfejlesztési politikájának jó példája az a helyi termékekre alapozó, átgondolt turisztikai fejlesztés, amely a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Harsányban megvalósult - mondta Fazekas Sándor a harsányi sópince előtt tartott sajtótájékoztatóján, szombaton.

A földművelésügyi miniszter szerint mintaszerű az a program, amely Harsányban megvalósul, a településen a helyi értékeket őrzik, gyarapítják, itt egyaránt jelen van a gasztroturizmus, a lovas-turizmus, a gyógyászati turizmus, a start munkaprogramnak köszönhetően pedig a település önellátóvá vált több termékből.



Hozzátette: mindez megélhetést jelent a harsányiaknak, és a helyben maradást segíti. Reményét fejezte ki, hogy a példa sok követőre talál majd.

A miniszter úgy fogalmazott: ezen a bükkaljai településen országosan is egyedülálló, a maga nemében páratlan látnivalók várják az ide érkezőket.

Harsány, 2015. október 3. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter (j) és Szabó Gergely, Harsány polgármestere a Harsányi Sópincében 2015. október 3-án. A harsányi sópince a község egyik legvonzóbb turisztikai látványossága, a természetes gyógyulást és az egészségmegőrzést szolgálja. MTI Fotó: Vajda János



A harsányi sópince a község egyik legvonzóbb turisztikai látványossága, a természetes gyógyulást és az egészségmegőrzést szolgálja. A 250 méter hosszú, négy ágú középkori uradalmi pincéből kialakított sópincébe a gyógyhatást az erdélyi parajdi sóbányából odaszállított 40 tonna só garantálja.