Letartóztatási parancsot adtak ki a korrupcióval gyanúsított guatemalai államfő ellen

A közép-amerikai ország főügyésze jelentette be, hogy az illetékes guatemalai bíró letartóztatási parancsot adott ki a korrupcióval gyanúsított államfő, Otto Pérez Molina ellen, aki néhány órával később lemondott hivataláról. Vasárnap elnökválasztás.

Miquel Ángel Gálvez bíró szerint az elnök is bűnrészes abban a kiterjedt korrupciós botrányban, amelynek lényege, hogy egyes kormányilletékesek kenőpénzeket fogadtak el importőröktől, akik cserében nem fizettek behozatali vámokat, és ezzel dollármilliókkal károsították meg az államot. Roxana Baldetti alelnök májusban lemondásra kényszerült, mert kiderült, hogy személyi titkára, Juan Carlos Monzón a bűnözői kör vezetője. Monzónon kívül mintegy ötven köztisztviselő és más magánszemély ellen indult eljárás. Augusztusban a kabinet öt minisztere is lemondott, Baldettit pedig őrizetbe vették csalás és vesztegetés vádjával.



Thelma Aldana legfőbb ügyész a hatósági rajtaütések során megszerzett dokumentumok alapján megfogalmazta annak a gyanúját, hogy az államfő is közvetlenül érintett a korrupciós botrányban. A vád ellene bűnszövetkezetben való részvétel, vámcsalás és kenőpénzek elfogadása. Mivel a főügyész úgy ítélte meg, hogy fennáll Pérez Molina szökésének a veszélye, megtiltotta neki az ország elhagyását. César Calderón, az elnök ügyvédje közölte, hogy védence ártatlannak vallja magát, és nem hagyja el az országot, önként meg fog jelenni a bíró előtt.

Néhány órával a letartóztatási parancs kiadása után az elnök szóvivője útján bejelentette, hogy lemondott hivataláról.

Otto Pérez Molinát a parlament kedden fosztotta meg a mentelmi jogától, és ezzel szabad utat adott az államfő elleni alkotmányos vádemelési eljárás megindításának.

Vasárnap elnökválasztást tartanak Guatemalában. Pérez Molina az alkotmányos megkötések miatt nem indulhatott újra a tisztségért. Az előírások szerint az elnök a megválasztott utód beiktatásáig hivatalában marad, de miután letartóztatási parancsot adtak ki Pérez Molina ellen, ő elvesztette hivatalát, s az államfői teendőket Alejandro Maldonado alelnök fogja ellátni el az új elnök januári beiktatásáig.