Nobel-díjas biokémikussal indult a tanév Szegeden

Hogyan nyerjünk Nobel-díjat? címmel több mint félezer diáknak tartott előadást a Nobel-díjas biokémikus, Tim Hunt a tanév első napján a Szegedi Tudományegyetemen.

A beszédet az Nobel-díjasok és tudós diákok ötödször megrendezett találkozója során tartotta. Ebből közel 700 fiatal ismerhette meg a világhírű kutató életének azon mozzanatait, melyek a tudományos világ legnagyobb elismerésének elnyeréséhez vezettek - áll a Szegedi Tudós Akadémia közleményében.

Az inspiráló környezet, a tanárok személyisége, az önzetlen segítségnyújtás és a motiváló példaképek mellett a szerencsének és a nyitottságnak mind-mind óriási szerepe van abban, hogy valaki egyedülálló tudományos felfedezést tegyen – emelte ki előadásában Tim Hunt. A Nobel-díjas biokémikus személyes példáján keresztül igyekezett rámutatni arra, miért érdemes hivatásszerűen tudományos tevékenységgel foglalkozni, tudományos pályára lépni.

Szeged, 2015. szeptember 1. Tim Hunt Nobel-díjas brit biokémikus előadást tart az Nobel-díjasok és tehetséges diákok ötödik találkozóján a Szegedi Tudományegyetem Tanulmányi és Információs Központjában 2015. szeptember 1-jén. (MTI-fotó: Kelemen Zoltán Gergely)



A kutató a Szegedi Tudós Akadémia meghívásának eleget téve örömmel látogatott el a Radnóti Miklós Gimnázium ultramodern laboratóriumába, ahol a legtehetségesebb gimnazisták kísérleteit kísérte figyelemmel, majd a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium kutatólaborjában az egyedülálló orvosbiológiai képzési program részleteivel ismerkedett meg. Ezt követően osztotta meg gondolatait a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központ kongresszusi termében összegyűlt gimnazistákkal és egyetemistákkal, ahol a kimagasló tanulmányi eredményt elért köztársasági ösztöndíjas hallgatókat is köszöntötte.

Tim Hunt a tizennegyedik Nobel-díjas kutató, aki 2012, vagyis a Szegedi Tudós Akadémia fennállása óta Szegedre látogatott. Az egyedülálló tudományos oktatási program célja, hogy a legtehetségesebb, a természettudományok területén kiemelkedően teljesítő gimnazistáknak folyamatos képzést adjon az alapoktól egészen a legmodernebb tudományos ismeretekig.

Az oktatási rendszer immár harmadik éve eredményesen működik Szegeden: a Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjai rendkívül sikeresen szerepeltek az idei felvételin. A felvételi adatokból kitűnik, hogy a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karára felvett hallgatók közül már 17 fő került ki a Szegedi Tudós Akadémia diákjai közül.