Kezdetét vette a Zsidó Kulturális Fesztivál

A fővárosi Dohány utcai zsinagógában vette kezdetét vasárnap a Zsidó Kulturális Fesztivál című rendezvénysorozat, amelyet korábban tizenhét alkalommal Zsidó Nyári Fesztiválként tartottak meg. Idén nemcsak Budapesten, hanem több vidéki településen is rendeznek programokat.

A fesztivált megnyitó Latorcai Csaba kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkár elmondta, hogy a seregszemlén hazai és nemzetközi hírességek előadásokon, koncerteken, valamint különböző kísérő rendezvényeken mutatják be annak a több ezer éves kultúrának a történetét, amely a történelem évszázadai alatt, "a megmaradásért vívott küzdelem által követelt véráldozatok során is hirdeti az örök újjászületést és a reményt".

A helyettes államtitkár szerint "páratlan zenei, költészeti és előadóművészi csemegének" lehetnek tanúi azok, akik ez alatt a nyolc nap alatt ellátogatnak valamelyik budapesti vagy vidéki helyszín rendezvényére. Az idén ugyanis Pécsre, Szegedre, Nagykanizsára, Győrbe, Szombathelyre és Gyöngyösre is "elviszik a szervezők a zsidó kulturális örökséget".

Budapest, 2015. augusztus 30. Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke köszöntőt mond a Budapest Klezmer Band koncertje előtt a Zsidó Kulturális Fesztivál megnyitóján a Dohány utcai zsinagógában 2015. augusztus 30-án. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt


Az esemény behálózza az országot - fogalmazott a helyettes államtitkár, aki szerint így a rendezvény mottója: "A mi fesztiválunk az öné is", a lehető legszélesebb értelmet nyer földrajzi, kulturális értelemben egyaránt, ráirányítja a figyelmet a vidéki zsidóság lelki, szellemi és építészeti örökségére is. Párbeszéd alakul ki emberek, közösségek, nézők és művészek között - hangsúlyozta a Miniszterelnökség képviselője.

Latorcai Csaba megjegyezte: sajnálatos lenne, ha ezt a "nagyszabású kulturális párbeszédet az ellenőrizetlen, rosszindulatú besározáson alapuló bizalmatlanság lengené körül". Mint mondta: a kormány határozott és egyértelmű állásfoglalásaiban zéró toleranciát hirdet az antiszemitizmus, a rasszizmus és a kirekesztés ellen. Ezzel együtt viszont ugyanilyen határozottsággal kiállnak azok mellett is, akiket úgy vádolnak meg antiszemitizmussal, hogy "a vád hazugságra alapozott, ellenőrizetlen dokumentumon - például olvasói levélen - alapszik". Ha a közbeszédben megalapozatlan vádak, nyilvánvaló hazugságok terjednek és sároznak be ártatlan embereket, ott a leghatározottabb fellépésre van szükség - hangsúlyozta.



A Miniszterelnökség helyettes államtitkára beszédében konkrétan kitért arra is, hogy a fesztivál egyik csúcspontjaként, "a magyar és a zsidó kultúra egymás mellett élését szépen szimbolizáló programja" azért marad el, mert egy ellenőrizetlen dokumentum - olvasói levél - alapján, olyan bélyeget akartak ráragasztani egy "köztiszteletnek örvendő művészre, Petrás Máriára, ami emberileg, erkölcsileg messze áll tőle, ugyanakkor alkalmas volt arra, hogy nevét besározzák és kárt tegyenek ennek a fesztiválnak is". A helyettes államtitkár úgy fogalmazott: "a párbeszéd ezernyi színben pompázó mezei csokrába tüskés tövis került".

Latorcai Csaba kiemelte: az antiszemitizmus bélyege súlyos vád, büntetőjogi kategória. Nyíltan, vagy burkoltan valakit ezzel vádolni csak abban az esetben szabad, ha az minden kétséget kizáróan bizonyított. "Ha ez nem áll meg, úgy a már említett párbeszéd lehetősége kap egy újabb nehezen gyógyítható sebet" - szögezte le a helyettes államtitkár beszédében.