Őrizetbe vettek három embert a több mint száz menekült halálát okozó hajókatasztrófával kapcsolatban

Líbiában őrizetbe vettek három feltételezett embercsempészt a néhány nappal ezelőtti, több mint száz menekült halálát okozó hajókatasztrófával kapcsolatban - közölték biztonsági források szombaton.

A menekültekkel teli hajó csütörtökön süllyedt el a líbiai partoknál, Zuára város közelében. A vízi járművön a Szahara sivatagtól délre fekvő afrikai országokból, valamint Pakisztánból, Szíriából, Marokkóból és Bangladesből származó emberek utaztak. Líbiai illetékesek szerint mintegy négyszázan voltak.



Az AFP francia hírügynökség értesülései szerint eddig száztizenegy holttestet találtak a baleset helyszínén, több tucatnyi embert pedig továbbra is eltűntként tartanak számon. A Reuters brit hírszolgálat azt közölte, hogy a halottak száma a kétszázat is elérheti.
A Líbiai Vörös Félhold szóvivője szerint 198-an élték túl a hajószerencsétlenséget.

Egy neve elhallgatását kérő líbiai tisztségviselő arról számolt be szombaton, hogy az üggyel kapcsolatban elfogtak három feltételezett embercsempészt. "Mindannyian a húszas éveikben járnak" - mondta. "Úgy gondoljuk, hogy többen is érintettek voltak, őket továbbra is keressük" - tette hozzá.

A tunéziai határ mellett lévő Zuára az Olaszországba irányuló embercsempészet fő kikötővárosa.

Az 1770 kilométeres földközi-tengeri partszakasszal rendelkező Líbiában összeomlott a Moamer Kadhafi elnök 2011-es bukása és halála után kezdődött politikai átmenet folyamata. Azóta káosz uralkodik az országban, Líbiának két kormánya és két parlamentje van, egyes térségek uralmáért pedig egymással versengő fegyveres milíciák harcolnak.

A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) pénteki jelentése szerint idén eddig 332 ezren érkeztek a Földközi-tengeren keresztül Európába, közülük több mint 218 ezren Görögországban, további 111 ezren pedig Olaszországban értek partot. A genfi székhelyű szervezet szerint az idén már legalább 2636-an haltak meg a menekültek közül, akik hajóval kísérelték elérni Európát.