Adele négy év után tér vissza új albumával

A Grammy-díjas énekesnő második albumából tizenegy millió darab kelt el, de vajon eléri-e majd ezt a számot az új lemez?

Négy évi hallgatás után Adele végre kötélnek állt és összehozott egy stúdióalbumot. Előző lemeze 2011 januárjában 21 címmel jelent meg - óriási sikert hozva az énekesnőnek. A Someone Like You pillanatok alatt a brit toplisták élére kerül. Az album megjelenése után felgyorsultak Adele körül az események: átesett egy komoly hangszálműtéten, ami miatt sokáig nem dolgozhatott, majd összeköltözött barátjával, várandós lett kisfiával - Angelo idén októberben lesz 3 éves.

Adele brit énekesnő. Fotó: Wire Image

A 27 éves Adele elérkezett harmadik albumához. De vajon mi lesz a címe? Fotó: Wire Image



A Grammy-, Gloden Globe- és Oscar -díjas énekesnő azonban nem érzett elég erőt magában egy új lemez elkészítéséhez, az idő nem sürgette, inkább érlelődtek az ötletek, kiforrták magukat az új dalok. Adele kortársa Ed Sheeran pedig már most remeknek nevezte az új albumot - annak ellenére, hogy nem hallott belőle egyetlen számot sem. Neki elegendő volt mindaz, amit a produkcióban együtt dolgozó munkatársak megosztottak vele. És végül az új album megjelenésének időpontja: idén november.