Komoly átalakítás előtt áll az adóhivatal

Államtitkársággá alakulhat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal; a hatóság valamelyik minisztérium egyik egységeként működhet a jövőben - tudta meg a Napi Gazdaság.

Nyáron több kormánytag is arról beszélt, hogy szemléletváltozásra van szükség a NAV-nál, miután az utóbbi időben több a panasz a hivatal munkájára - idézte fel pénteki számában a Napi Gazdaság.

A szemléletváltást a cikk szerint könnyebben meg lehetne valósítani, ha az adóapparátus valamelyik minisztérium egyik egységeként működne, ami előnyös lenne a hatóság és a kormányzat közötti együttműködés szempontjából is. A költségvetés és az aktuális adótörvények elkészítésekor a szaktárca ugyanis nagyban támaszkodik az adóhivatal adataira, szakmai hátterére.



Az újság felidézte: korábban arról lehetett hallani, hogy az adóigazgatás valamilyen formában beolvad a kormányhivatalokba. A Figyelő című lap csütörtökön megjelent számában azt írta, felvetődött, hogy önálló adóügyi minisztériumot hoznának létre. Lázár János pedig csütörtöki sajtóértekezletén azt mondta, még semmi sem dőlt a NAV átalakításának ügyében, de nem tervezik a minisztériumi struktúra megváltoztatását - írta a Napi Gazdaság.