Szöul válaszol a phenjani fenyegetésre

Dél-Korea katonai kiadásainak növelése mellett döntött, hogy erősítse az ország védelmét északi szomszédjával szemben.

A dél-koreai kormány jövőre több pénzt fog fordítani a két Koreát megosztó demilitarizált övezet közelében állomásozó katonák harckészültségének erősítésére, valamint az észak-koreai tengeralattjárók jelentette fenyegetés kivédésére.

A két Korea között múlt hét végén kiéleződött feszültség idején Szöul képtelen volt meghatározni ötven, az észak-koreai bázisukról kifutó tengeralattjáró helyzetét.

Jövőre több forrást biztosítanak a két ország közötti kapcsolatok javítását célzó kezdeményezésekre, így a demilitarizált övezetben létrehozandó "békepark" megépítésére és a Szöult a Vonszan nevű észak-koreai kikötővárossal összekötő vasúti vonal projektjére is.



A dél-koreai védelmi minisztérium már áprilisban bejelentette, hogy a katonai költségvetés 2016 és 2020 között évente átlagosan 7,2 százalékkal fog növekedni.

Az idei évre előirányzott védelmi költségvetés 37,4 billió von (nagyjából 8,8 ezer milliárd forint), amely megközelítőleg a bruttó hazai termék (GDP) 2,4 százalékának felel meg.

A védelmi kiadások növeléséről szóló mostani bejelentésre éppen azután került sor, hogy a két ország kormányának képviselői megállapodtak a feszültség csökkentéséről, továbbá a kapcsolatok javítását célzó jövőbeli tárgyalásokról. A kétoldalú egyeztetések közvetlen előzménye, hogy a demilitarizált övezetben felrobbant egy akna, és súlyosan megsebesített két dél-koreai katonát, aminek nyomán Szöul tizenegy év után újraindította a határon, hatalmas hangszórókkal végzett propaganda tartalmú műsorszórást. Észak-Korea később sajnálkozását fejezte ki a dél-koreai katonák megsebesülése miatt, Szöul pedig leállította a phenjani rezsim elleni műsorszórást, enyhítve ezzel a háborúval fenyegető súlyos feszültséget.