Csak jogszabály-módosítás után védheti a határt a hadsereg

Jelenleg a rendőrség látja el a határvédelmet, de mód van arra, hogy a hatályos jogszabályok megfelelő módosítása után a Magyar Honvédség bekapcsolódjon a feladatba - mondta a honvédelmi miniszter szerdán Szombathelyen egy más témában tartott esemény helyszínén újságíróknak nyilatkozva.

"A Magyar Honvédség alkalmazását és felhasználhatóságát az Alaptörvény és a honvédelemről szóló törvény szabályozza, a jelenleg érvényes törvények és jogszabályok azonban az államhatár őrizete és védelme tekintetében, ha nem katonai fenyegetéssel szembeni védelemről van szó, nem szánnak szerepet" - mondta a miniszter arra a kérdésre válaszolva, milyen feladatai lehetnek a határőrizetben a honvédségnek a jelenlegi jogszabályi környezetben.

Hende Csaba honvédelmi miniszter. (MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely)



Közlése szerint "jelenleg a rendőrség a felelős és egyben köteles arra, hogy a határőrizeti, határvédelmi funkciót ellássa, de természetesen mód van arra, hogy a hatályos jogszabályok megfelelő módosítása után a Magyar Honvédség arra kijelölt és felkészített erői sajátos képességeikkel bekapcsolódjanak a határőrizetbe és határvédelembe".

Hende Csaba hangsúlyozta, a honvédség ellátási, egészségügyi, közegészségügyi és járványügyi képességeinek felhasználásáról is szó lehet a védelmi feladatok ellátására való képesség mellett. A miniszter azt is kijelentette: a honvédség nem kerítést épít, hanem biztonsági határzárat létesít. Közlése szerint a határzár augusztus 31-ig készen lesz, míg annak "második eleme", a 3,5 méter magas műszaki zár elkészülte az ősz folyamán várható.



Németh Szilárd, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján közölte: a Fidesz lehetővé tenné a honvédség bevetését határvédelmi és a bevándorlással kapcsolatos feladatokra. A kormánypárti politikus jelezte: mivel kétharmados felhatalmazásra van szükség a határozati javaslat parlamenti elfogadásához, így azt a Fidesz-KDNP-frakción kívül másoknak is támogatniuk kell.

Vona Gábor, a Jobbik elnöke szerdán közölte, pártja csütörtökön benyújtja az alaptörvény módosítását annak érdekében, hogy a honvédséget jogi bizonytalanság nélkül mozgósítani lehessen a határok védelmére.

Az MSZP szerint a magyar honvédség bevetésének ötlete a déli határon egyértelmű jele annak, hogy a kormány politikai értelemben megbukott és teljesen alkalmatlan a menekültválság kezelésére. Harangozó Tamás, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese kérdésre válaszolva azon véleményének adott hangot, hogy a hatályos alaptörvény és honvédelmi törvény alapján nem vethető be a honvédség békeidőben az ország területén lévő konfliktusok kezelésére. Arra a kérdésre, hogy támogatnának-e egy ezzel kapcsolatos alkotmánymódosítást, Harangozó Tamás közölte, amíg nem látják a javaslatokat, nem tud nyilatkozni erről.

Egyelőre elegendő a létszám

Jelenleg elegendő a Csongrád és Bács-Kiskun megyébe vezényelt rendőri létszám, de a helyzet változása esetén más megyékből, illetve a Készenléti Rendőrség állományából is küldhetnek erőket - mondta az országos rendőrfőkapitány az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorfolyamában.  Papp Károly közlése szerint néha óránként is értékelik a helyzetet. Rendszeresen váltják az állományt, mindig friss erőket küldenek a déli határhoz.

Az országos rendőrfőkapitány kérdésre válaszolva a szerda délelőtt Röszkénél történt dulakodásra is kitért, amely során a rendőrség könnygázt is bevetett. Elmondta: a röszkei gyűjtőponton a regisztráció során "passzív ellenállásba" kezdtek az illegális bevándorlók. Ekkor az egyik rendőr saját elhatározásból úgy döntött, hogy az "élet és a testi épség közvetlen veszélyeztetése miatt" könnygázt használ - fogalmazott.

Papp Károly azt mondta, hogy "kitűnően járt el a munkatársa". Közlése szerint a parancsnoki kivizsgálás során a vezetők törvényesnek, szakszerűnek, arányosnak és szükségesnek ítélték meg az intézkedést. Ez járult hozzá ahhoz, hogy ott rövid időn belül sikerült rendet tenni - tette hozzá az országos főkapitány.