A bősi népszavazás figyelembevételére szólít fel az MKP

A helyi migrációs tábor újranyitását elutasító bősi népszavazási eredmény figyelembevételére szólította fel a szlovák belügyminisztert a Magyar Közösség Pártja (MKP) - közölte az MTI-vel hétfőn a felvidéki magyar párt. Reagálásában a szlovák belügy biztonsági intézkedésekre tett ígéretet.

A csallóközi Bősön vasárnap tartott népszavazáson a település lakói egyértelműen elutasították a helyi tábor újranyitását. A hatályos szlovák szabályozás szerint nem ügydöntő referendumon a szavazók 96 százaléka a létesítmény újranyitása ellen voksolt.

A többségében magyarok lakta településen, amely alig húsz kilométerre van a határ túloldalán, Vámosszabadiban működő befogadó tábortól, azt követően írtak ki népszavazást, hogy a szlovák és az osztrák belügyminiszter július 21-én megállapodást írt alá 500, eddig az ausztriai traiskircheni táborban elhelyezett migráns ideiglenes bősi elhelyezéséről.



A bősiek demokratikus módon eldöntötték, hogy nem kívánják településükön a migránsok elhelyezését, és ezt a kormánynak tekintetbe kell vennie - emeli ki az MKP sajtóosztálya által kiadott közlemény.

"A bősi lakosok vasárnap egyértelművé tették, mit gondolnak a menekülttábor újranyitásáról, a népakarat ilyen megnyilvánulását egyetlen demokratikus kormány sem hagyhatja figyelmen kívül. Ezért a belügyi tárcának át kellene értékelnie korábbi döntését" - mondta az MTI-nek Berényi József, az MKP elnöke. Hozzátette: nem szükségszerű a bősi tábor újranyitása, hiszen több ilyen célú létesítmény is működik Szlovákiában, és vannak még szabad kapacitásaik.

A szlovák belügyminisztérium hétfőn sajtóközleményben reagált az MKP-nak és több más ellenzéki pártnak a bősi népszavazás eredményével kapcsolatban kiadott állásfoglalásaira. Ebben rámutatnak: a Bősön elhelyezendő migránsok esetében csak ideiglenes megoldásról van szó, és a kormány - a bősi népszavazás eredményét figyelembe véve - egy sor biztonsági intézkedés megvalósítását vette tervbe.

A bősi népszavazás eredményére az MKP mellett több ellenzéki párt, köztük a Bugár Béla vezette Most-Híd szlovák-magyar párt és a Szlovák Kereszténydemokrata Unió (SDKÚ), valamint a vezető parlamenti ellenzéki párt, a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) is reagált.

Bugár a TASR szlovák közszolgálati hírügynökségnek a referendum eredményéről azt mondta: az annak köszönhető, hogy a kormány nem oszlatta el a helyiek félelmeit, továbbá az olyan kijelentéseknek, mint amikor Robert Fico kormányfő biztonsági kockázatnak nevezte a migránsokat. Az egykori kétszeres szlovák kormánypárt, az időközben teljesen lemorzsolódott SDKÚ közleményében azt írta: a bősiek nem a menekültek befogadását utasították el, hanem a kormány "rólunk, nélkülünk" döntéspolitikáját. A KDH alelnöke pedig a népszavazásról azt mondta, hogy annak eredményét a kormánynak el kell fogadnia.
A szlovák belügyminisztérium korábbi közlése szerint a traiskircheni táborból áthelyezendő migránsok első, 250 fős csoportját már augusztusban áttelepítik Bősre.