Phenjan folytatja atomprogramját

És addig nem is állítja le, míg az Egyesült Államok részéről ellenségességet tapasztal - mondta Észak-Korea Pekingben akkreditált nagykövete. Eredménynek nevezte az iráni atomprogramról a közelmúltban kötött bécsi megállapodást, de szerinte hazája számára az ott alkalmazott modell nem járható út.

Phenjan nem fogja leállítani atomfegyver-fejlesztési programját, amíg az Egyesült Államok részéről ellenségességet tapasztal - jelentette ki Észak-Korea Pekingben akkreditált nagykövete újságírók előtt a kínai fővárosban. A Global Times című angol nyelvű napilap szerdai beszámolója szerint Ji Je Rjong azzal kapcsolatban, hogy mind Washington, mind Peking részéről felvetették, az iráni nukleáris megállapodás mintaként szolgálhatna Észak-Korea számára, újságírók előtt úgy nyilatkozott: országa esetében mások a körülmények. Mint mondta: hazája már most "atomfegyverrel rendelkező államnak" tekintendő.

MTI/AP/Wong Maye-E



A misszióvezető eredménynek nevezte az iráni atomprogramról a közelmúltban kötött bécsi megállapodást, de véleménye szerint Észak-Korea számára az ott alkalmazott modell nem járható út. "A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (KNDK) nukleáris erejével kapcsolatos küldetése változatlan marad mindaddig, amíg az Egyesült Államok ellenséges politikájának folytatására törekszik a KNDK-val szemben" - hangoztatta.

A Global Times szakértőkre hivatkozva emlékeztet rá, hogy Észak-Korea az utóbbi időben a korábbinál határozottabb álláspontot képvisel atomprogramjával kapcsolatban, ezért az erről folytatandó tárgyalásokon újfajta megközelítésre van, illetve lesz szükség. A nagykövet nyilatkozata arra utal, Észak-Korea azt kívánja láttatni, hogy atomfegyverének gyártásában olyan szintre jutott, amely az esetleges tárgyalások során a korábbinál nagyobb súllyal eshet latba - vélte Jü Sao-hua, a Kínai Nemzetközi Tanulmányok Intézetének (CIIS) kutatója.

A sanghaji Tungcsi Egyetem professzora, Cuj Cse-jing pedig emlékeztetett rá, hogy Phenjan 2006-ban, 2009-ben és 2013-ban földalatti atomrobbantásokat hajtott végre. A Koreai-félsziget nukleáris leszerelését célzó - 2008 óta szünetelő - hatoldalú tárgyalásokon az Egyesült Államokat képviselő megbízott, Sydney Seiler hétfőn Szöulban megjegyezte, hogy a bécsi megállapodás Washington rugalmasságáról árulkodik, s kész Phenjannal is tárgyalásokat kezdeni, amennyiben Észak-Korea ki akar törni diplomáciai elszigeteltségéből.

Az észak-koreai külügyminisztérium szóvivője még a múlt héten közölte, országa "egyáltalán nem érdekelt" abban, hogy olyan párbeszédben vegyen részt, amely nukleáris létesítményeinek egyoldalú leszereléséről, vagy a folyamat befagyasztásáról szól.