Megváltoztak a diákhitel feltételei

A tavalyi év végére meghaladta a 360 ezret a Diákhitel Központ eddigi ügyfeleinek a száma, a szervezet 2001-es indulás óta összesen több mint 278 milliárd forint hallgatói hitelt folyósított, ebből a tavalyi évben 16,8 milliárdot - írja a szerdai Napi gazdaság a társaság éves jelentésére hivatkozva.

A cikk szerint a hallgatói hitelrendszerről szóló, módosított kormányrendeletnek köszönhetően tavaly november végétől kedvezőbb feltételekkel lehet törleszteni, mert 36 hónapig kérhetik indoklás nélkül az ügyfelek a törlesztőrészletük csökkentését. A hitelszerződést már nem 6, hanem 12 havi elmaradás után mondhatják fel.

Illusztráció (MTI Fotó: Soós Lajos)



A szabad felhasználású Diákhitel1 kamata a rendszer fennállása óta a legalacsonyabb szintre, 4,9 százalékra csökkent július 1-től. Bugár Csaba, a Diákhitel Központ vezérigazgatója a lapnak azt nyilatkozta: az intézkedéstől azt várják, hogy növekedjen a diákhitelt felvevők száma. Hozzátette, hogy a - képzési önköltségre fordítható - Diákhitel2-t felvevők aránya is nő, és a kamatkülönbség miatt sokan inkább ezt választják, mint a szabad felhasználású változatot.