Magas szintű tárgyalásokat kezd Irán és az EU

Irán és az Európai Unió megállapodott arról, hogy egyeztetéseket kezdenek a feleket érintő kérdésekről, beleértve az energiapolitikát, az emberi jogokat, a terrorellenes küzdelmet és a regionális konfliktusokat.

Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter arra hívta fel az Egyesült Államokat, tartsa be az iráni atommegállapodást annak érdekében, hogy megszűnjön az iráni nép bizalmatlansága. Hozzátette, Teherán a maga részéről végre fogja hajtani vállalt kötelezettségeit.



Az egynapos látogatáson Teheránban tartózkodó Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője azt mondta, az iráni atomprogramról szóló, az iszlám köztársaság és a hatok (az ENSZ BT öt állandó tagja és Németország) között, július 14-én megkötött, átfogó megállapodás végrehajtása "az érintett felek politikai akaratán múlik".

A főképviselő hozzátette, az egyezség végrehajtása megteremti az Irán és a Nyugat közötti együttműködés alapjait. Leszögezte, a Teheránnal folytatott regionális és nemzetközi együttműködés "nagyon fontos" az EU számára.

Mogherini egynapos látogatása során Haszan Róháni iráni elnökkel is folytat egyeztetéseket.

Az iráni nukleáris programról szóló megállapodással a nemzetközi közösség azt igyekszik szavatolni, hogy az iráni atomprogram kizárólag békés célokat szolgáljon, cserébe pedig fokozatosan feloldják a perzsa állam elleni szankciókat. Az egyezséget még az amerikai kongresszusnak és az iráni nemzetbiztonsági tanácsnak is jóvá kell hagynia.

Az iszlám köztársaságban mindenesetre a központi döntésekben az utolsó szót Ali Hamenei ajatolláh, Irán legfőbb politikai és vallási vezetője mondja ki. Hamenei 10 nappal ezelőtt leszögezte: "Akár életbe lép az alku, akár nem, soha nem fogjuk abbahagyni a régióban élő barátaink és Palesztina, Jemen, Szíria, Irak, Bahrein és Libanon népének támogatását, ahogy az arrogáns Egyesült Államokkal szembeni politikánk sem változik meg".

Washington mind Iránt, mind Szíriát olyan országként tartja számon, amelyek támogatják a terrorizmust. Emellett korábban terrorszervezetnek minősítette a Hezbollah libanoni síita csoportot.

Egy nappal korábban Mogherini Szaúd-Arábiába látogatott, hogy megpróbálja csillapítani az iszlám köztársaság legnagyobb regionális riválisának tartott Rijádnak a nukleáris egyezséggel kapcsolatos aggodalmait. Az arab királyság és Perzsa-öböl menti szövetségesei azzal vádolják Iránt, hogy beavatkozik Bahrein, Irak, Szíria, Jemen és Libanon ügyeibe. Ezek az országok attól tartanak, az atomprogramról szóló megállapodás több teret adhat Teheránnak mások mellett jemeni és szíriai szövetségesei támogatására, ha a nemzetközi közösség feloldja az Iránnal szembeni nemzetközi szankciókat.