Így csinálnak okos bizniszt 1 dollár alatt

99 centért adják, s ráadásul ingyenes házhoz szállítással elhozzák Kínából a magyarországi címre. Most vagy a kínaiak ostobák, vagy…

Aki vásárolt, vagy legalább nézelődött már kínai oldalakon, eltűnődhetett azon, hogy miként lehet 99 centért ingyenes szállítással érintőképernyőhöz való Stylus Touch Screen Pent, vagy iPhone-hoz adatkábelt nyereségesen eladni. Miért éri ez meg a kínai webshop tulajdonosának?

Talán egyszemélyes cégről van szó, amelyik egy sikátorban működik, s még címe sincs? Itthoni ésszel gondolkodva akkor sem jön ki még a postaköltség sem ebből az árból. Pedig fórumokat olvasva, eBayes árakat böngészve megtudhatjuk, hogy igenis kijön és tán még tanulhatnánk is valamennyit a dologból.

99 cent

Alábbiakban vegyük sorra egy 99 centért árult Stylus Pen árának összetevőit.

Hangsúlyozni kell, hogy számításaink elnagyoltak, egy-egy adat bizonyára frissítésre szorulna, kimaradhatott olyan további költségcsökkentő csel, ami ismeretlen a fórumozók előtt, valamint lehet csapda is, ami rontja az üzletmenetet. Mégis, nagy vonalakban, valahogy így lehet számolni.

Először is, a terméket megveszik, mondjuk az Alibabától, amely nagykereskedőként szóba áll a sikátorcéggel is, ha legalább ötven darabot vásárol tőle egy termékből. Mint látható, érintőképernyős ceruzánkat már 0,02 és 0,98 dollár közötti áron megkaphatjuk: ezért furfangosan annyit rendelnek belőle, hogy mondjuk 2-30 centért megkapják.

A következő tétel a boríték, amibe csomagolni kell: ha ezt nagy tételben vásárolják Hongkongban, akkor egy darab 3 (három!) centbe kerül. A nagyfokú automatizáltsággal működő, korszerű Hong Kong Post kedvezményes díjszabása szerint a tételenként 1 kilogrammot meg nem haladó súlyú küldeményeket korlátlan mennyiségben lehet ugyanarra a célállomásra (ország és város) küldeni 95 hongkongi dollárért (1 USA dollár mintegy 7 hongkongi dollár). Így a postaköltség megfelelő mennyiség esetében leszorítható 25 centre. (Ki tudja, ezzel talán még annak a kulcsát is megleltük, hogy miért jön meg olyan sok idő, gyakran egy-másfél hónap alatt a hongkongi postával feladott termék: esetleg mert összevárja az eladó az egy célállomásra küldendő csomagokat.)

Ha fizetési rendszerként a PayPal micropayments-et használja, akkor a PayPal mindössze 5 százalék + 5 cent jutalékra tart igényt: a 99 centes ceruza esetében ez kábé 10 centet tesz ki.

Az árut az eBayen hirdeti meg, amely 7 százalékra tart igényt terméklistánként: megjegyzendő azonban, hogy a listák szabadon változtathatók, ma érintőceruzát, holnap adatkábelt árunk ugyanazon a listán. Mivel a terméket közel egy dollárért kínálja, esetünkben ez történetesen nagyjából 7 centre jön ki darabonként.

Összegezve: 7 cent megy az eBaynek, 10 a PayPalnak, 25 cent a postaköltség, 3 cent a boríték – ez összesen 45 cent. A termékből eleget vásárolva sikerülhet, darabjához mondjuk 2-30 centért hozzájutni, tehát a nyereség valahol 24 és 52 cent között lesz, vagyis a profit 25-50 százalékos.

Ha az eladó a 99 centes holmiból évente elad 10 ezer darabot – filléres holmiból nem elképzelhetetlen egy, az egész világon ismert eBayen ilyen teljesítmény –, akkor 2400 és 5200 dollár közötti jövedelemre tesz szert. Nem is rossz pénz, egyetlen terméken.