Még mindig kevés PET-palackot hasznosítunk újra

Magyarországon évente több mint másfél milliárd PET-palack kerül forgalomba. Mennyit és hogyan tudunk újrahasznosítani?

A korábbi PET Kupán készült felvételeken jól látszik, hogy mekkora szemétáradat lepi el minden évben a Tisza felső szakaszát. A több száz köbméternyi pillepalack túlnyomó része határainkon túlról, Ukrajnából és Romániából érkezik a folyón. Az árhullám levonulása után a szemét az árterekben marad. Tavaly csaknem 10 ezer palackot és más műanyag hulladékot távolítottak el az önkéntesek, a folyó mintegy 100 kilométeres szakaszán.

Újrahasznosított PET-palackokból készült granulátum a Food-Grade Élelmiszeripari PET Műanyaghulladék Újrahasznosító Innovációs Központban Karcagon 2015. július 9-én. A kétszintes üzemet közel 3 milliárd forintból, uniós támogatással építtette a Recy-Pet Hungária Kft. a város ipari parkjában. MTI Fotó: Bugány János


A PET Kalózokat, az idei kupa védnöke, Vereckei Ákos olimpiai bajnok egy különleges rekordkísérlettel indította útjára. Egy 100 százalékban pillepalackokból készült kajakba szállt, hogy felállítsa a magyar gyorsasági rekordot és ezzel felhívja a figyelmet folyóink állapotára.

Míg tavaly nyolc hajó legénysége gyűjtötte a PET-hulladékot, idén nyáron július 17-e és 25-e között minden eddiginél nagyobb hajóflottával vágnak neki a PET-kalózok a Tiszának. A csapatok ezáltal sokkal több hulladéktól tudják megtisztítani a folyót, mint eddig bármikor. Idén a palackokat már a parton előválogatják, és rövid időn belül újra is hasznosítják őket.

“Térkép” is készül az ártérben lévő hulladékhegyek pontos helyéről és méretéről. A cél, hogy elkezdődhessen egy határokon átnyúló, nemzetközi együttműködés a tiszai PET-palack-áradat megállítására, és a Tisza mellékfolyóinak kitisztítására.

A felmérések szerint Magyarországon évente több mint másfél milliárd PET-palack kerül forgalomba, ez körülbelül 60 ezer tonna palack évente. De mennyit hasznosítunk ebből? A szakember szerint mintegy 14 ezer tonna palackot hasznosítanak, ami az éves kibocsátás körülbelül 25 százaléka.

Vereckei Ákos kétszeres olimpiai és hatszoros világbajnok kajakozó PET-palackokból készült kajakkal evez a PET Kupa elnevezésű tiszai vízitúra beharangozó sajtótájékoztatóján Budapesten, az Újpesti-öbölben 2015. június 24-én. A július 17-25. között megrendezésre kerülő túrán az indulók a Cigánd és Vásárosnamény közötti, közel 100 kilométeres távot PET-palackokból készült vízi járművekkel teszik meg. Idén 15 palackokból épült hajó fog versenyezni és szemetet gyűjteni a Tisza felső folyásán, körülbelül 20 ezer PET-palacktól  mentesítve a folyó ártereit és holtágait. MTI Fotó: Kovács Tamás

Vereckei Ákos kétszeres olimpiai és hatszoros világbajnok kajakozó PET-palackokból készült kajakkal evez a PET Kupa elnevezésű tiszai vízitúra beharangozó sajtótájékoztatóján Budapesten, az Újpesti-öbölben 2015. június 24-én. A július 17-25. között megrendezendő túrán az indulók a Cigánd és Vásárosnamény közötti, közel 100 kilométeres távot PET-palackokból készült vízi járművekkel teszik meg. Idén 15 palackokból épült hajó fog versenyezni és szemetet gyűjteni a Tisza felső folyásán, körülbelül 20 ezer PET-palacktól mentesítve a folyó ártereit és holtágait. (MTI Fotó: Kovács Tamás)



A palackok feldolgozása is sokkal hatékonyabb lehetne, ha összetaposnánk őket, és így a gyűjtőautók nem levegőt szállítanának.

A PET-palackok újrahasznosításával valóban jelentősen csökkenthető a környezeti terhelés. A budapesti FE-GROUP üzemében olyan PET-regranulátumot állítanak elő, amiből később újra palack, vagy akár tojástálca, inggallér-merevítő készíthető. A kis golyóknak köszönhetően csökken a környezetterhelés, hiszen az újabb műanyag palackok előállításához már nincs szükség kőolajra.