Alaposan ellenőrzik a gyermektáborok éléskamráit

Június 15-étől a nyári szünet végéig kiemelten ellenőrzik az országban a táborokat, erdei iskolákat; az eddigi vizsgálatokból ítélve a táborok kétharmada megfelelően működött, a fennmaradó esetekben is csak kisebb hiányosságokat találtak - közölte a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára.

Zsigó Róbert a Fővárosi Állat- és Növénykertben - ahol szintén működik nyári gyermektábor - elmondta: a tábor-ellenőrzéssorozat idején a  Nemzeti Élelmiszerlánc-biztosági Hivatal (Nébih) koordinációjával a megyei kormányhivatalok élelmiszerlánc-biztonsági szakemberei vizsgálták és vizsgálják jelenleg is a gyermek és ifjúsági táborokat, hogy eleget tesznek-e az élelmiszerbiztonsági követelményeknek.

Az ellenőrzések első időszakában - június 15-30 között - 155, mintegy 7300 táborozó étkezését biztosító létesítményt ellenőriztek.

Zsigó Róbert hangsúlyozta, hogy az ételek és az étkezési körülmények biztonságának megteremtése és fenntartása, a megfelelő minőségű alapanyagokat kínáló termelők, beszállítók kiválasztása az étkeztetést végző cég felelőssége. Ezért az FM és Nébih a fogyasztók mellett kiemelt partnerként tekint a vállalkozókra is. Így az ellenőrzések elsődleges célja nem a büntetés, hanem a megelőzés, a hiányosságok feltárása, a pozitív tapasztalatok bemutatása, széleskörű ismertetése.

Mindemellett azonban a szakemberek továbbra is kiemelten kezelik az élelmiszerfogyasztással összefüggő megbetegedéseket, illetve azok gyanúját. Ezért a feltárt hiányosságoktól függően a hatóság korlátozhatja a tábor működését és felfüggesztheti az étkeztetést is - jegyezte meg.



Az államtitkár jelezte: mivel a nyár nagy része még hátra van, indokolt a fokozott figyelem az élelmiszerbiztonság terén, ezért is rendelte el július 1-jétől a szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés elindítását az FM. Így a Nébih és a megyei élelmiszerlánc-biztonsági szakemberek augusztus 31-ig az ország teljes területén vizsgálják az előírások betartását az előállítóknál, a forgalmazóknál és a vendéglátó egységeknél.

Az akció célterületei között szerepelnek a gyermek és ifjúsági táborokon kívül a stradokon, a fesztiválokon és a kézműves vásárokon árusítók, valamint a fagylaltozók és az utcai büfékocsik is.

Pleva György, a Nébih élelmiszer és takarmánybiztonsági igazgatója elmondta, hogy több vizsgálat volt a kiemelt turisztikai helyeken, például a Balaton és a főváros környékén.  Az eddigi ellenőrzések alapján a táborok 72,3 százaléka biztonságosan működik. További 20 százalékuknál apróbb, könnyen felszámolható hiányosságok voltak,12 esetben azonban korlátozó intézkedéseket hoztak az ellenőröknek. Utóbbiaknál figyelmeztettek, de büntetést is kiszabtak, csaknem egymillió forintot. Emellett mintegy 50 ezer forint értékű élelmiszert - 43 kilogrammot - el is kellett kobozni - mondta Pleva György.