Valószínűleg a nemek győztek Görögországban

Az urnazárást követően közzétett napközbeni felmérések szerint valószínűleg elutasították a görög választók a nemzetközi hitelezők követelményeit a vasárnap rendezett népszavazáson.

A GPO, a Metron Analysis és az MRB közvélemény-kutató intézetek által közzétett három felmérésből kiderül, az eredmények nagyon szorosak, de jelenleg úgy tűnik, a "nemmel" szavazók tábora vezet három százalékponttal. Exitpoll-felméréseket nem tettek közzé.

Kilép a szavazófülkéből egy férfi a Görögország nemzetközi hitelprogramjáról tartott népszavazáson Athénban 2015. július 5-én. (MTI/AP/Emilio Morenatti)



Az Alpha görög magántelevízió úgy becsülte, a szavazók 49,5-50,5 százaléka szavazhatott nemmel, míg 45,5-50,5 százaléka igennel.

Az első hivatalos eredményeket két órával az urnazárást követően, közép-európai idő szerint nyolc óra körül teszi közzé a görög belügyminisztérium.

Eredményes volt a népszavazás

Meghaladta a negyven százalékot a részvételi arány vasárnap kora délután a nemzetközi hitelezők követelményeiről rendezett népszavazáson, s így a referendum elérte az érvényességi küszöböt - jelentették egybehangzóan helyi sajtóorgánumok a görög belügyi tárcára hivatkozva.



Görögországban a népszavazások érvényességéhez a szavazásra jogosultak legalább negyven százalékának kell leadnia a voksát. A mintegy 9,8 millió választásra jogosult közép-európai idő szerint reggel hat és este hat óra között járulhatott a szavazóurnákhoz.

Egyezkednének Cipraszék  

A görög kormány azonnal folytatni akarja a tárgyalásokat a nemzetközi hitelezőkkel, hogy megegyezésre jussanak és "a felszínen tudják tartani" Görögországot - mondta vasárnap Gabriel Szakellaridisz görög kormányszóvivő.  "Az újrakezdődő egyeztetéseknek nagyon hamar, akár 48 órán belül le kellene zárulniuk" - mondta Szakellaridisz az egyik görög televíziónak.

Nikosz Filisz, a kormányzó Sziriza párt parlamenti szóvivője az egyik görög televíziónak elmondta, a referendum nemleges eredménye lehetővé tenné a görög kabinetnek, hogy továbbhaladjon, egyezségre jusson a hitelezőkkel, és normalizálja a bankrendszert.

Merkel Párizsba utazik

A német kancellár és Francois Hollande francia elnök hétfő este Párizsban találkozik, hogy megvitassák a vasárnapi görög népszavazás következményeit - jelentették be vasárnap Párizsban és Berlinben egyaránt. A találkozó és az azt követő munkavacsora a görög kérdésre megoldást kereső folyamatos német-francia együttműködés része - áll a német kormány közleményében.