A kék szeműek hamarabb lesznek alkoholisták?

A kék szemű emberek könnyebben válnak alkoholfüggővé. Ezt állapította meg az American Journal of Medical Genetics: Neuropsychiatric Genetics által a napokban közzétett tanulmány.

Arvis Sulovari és Da-wei Li, a Vermonti Egyetem kutatói 1263 alkoholproblémával küzdő fehér amerikait vizsgáltak meg, és megállapították, a világosabb szemszínű emberek gyakrabban válnak az ital rabjává.

A kutatás szerint a szemszínért felelős gének kapcsolatban állnak az alkoholfüggőségért felelősekkel, az azonban nem tisztázott, mi áll a jelenség hátterében.



A Vermonti Egyetem szakemberei szerint tanulmányuk az első, mely közvetlen összefüggést állapított meg az alkoholizmus és a szem színe között, habár egy 2000-ben közzétett, nők körében végzett vizsgálat már jelezte, a világosabb árnyalatú szemszín nagyobb hajlamot jelez az alkoholbetegségre.

Egy másik elemzés pedig arra világított rá, hogy a szem színe utalhat egyebek közt a származásra, a fájdalomküszöb mértékére, de jelezheti a különböző betegségekre való hajlamot is.