Tízezrek tüntetnek Athénban

Két demonstráció kezdődött este Athén központjában a vasárnapi népszavazás ügyében, az igen- és a nem-pártiak is utcára vonultak. A két csoport között felvonult a rohamrendőrség.

A belvárosi Szintagma téren egy óra alatt mintegy 25 ezren gyűltek össze, kormánypárti tüntetők, akik nemmel akarnak szavazni vasárnap a hitelezők követeléseire. Egy kilométerrel távolabb, a Márvány-stadionban az ellentábor képviseletében 20 ezren gyülekeztek, és Európa-párti jelszavakat harsogtak. A két csoport között felvonult a rohamrendőrség. Előzőleg, a helyszínekre vonulás során a rendőrök összecsaptak egy kisebb csoporttal, akik a nemmel szavazók hívei közül váltak ki, de a rend hamar helyreállt.

Kapcsolódó tartalom