Diákok is védik a nyaralókat a Balatonnál és Velencén

Hétfőtől augusztus 24-ig összesen 260 rendészeti fakultációs középiskolás diák segíti a rendőrök munkáját több dél-balatoni településen, bűnmegelőzési feladatokat ellátva, míg Velencén a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói vesznek részt a szezonális bűnmegelőzési pont munkájában - közölték a csütörtöki megnyitó rendezvényeken.

A Dél-Balatoni Szezonális Bűnmegelőzési Központ siófoki megnyitóján Hatala József, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke elmondta, a tanács nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a közrend, a közbiztonság kiegyensúlyozott legyen a turisztikai szezonban az idegenforgalom szempontjából frekventált helyeken, hiszen ez nemzetgazdasági érdek is egyben.

Nemcsak ideiglenes, hanem állandó bűnmegelőzési centrumok létrehozását is támogatják - tette hozzá. Az első ilyen nagy centrumot májusban adták át a fővárosban, és zajlik három, kisbuszba telepíthető mobil bűnmegelőzési centrum előkészítése, ezeknek abban lesz szerepük, hogy nagy tömegeket vonzó rendezvényeket biztonságosabbá tegyenek.

Lengyel Róbert (független), Siófok polgármestere arról beszélt, hogy a nyári bűnmegelőzési táboroknak már hagyományuk van a térségben, ezért természetes, hogy a diákok táboroztatását az idén is támogatja az önkormányzat. Kiemelte, ezeknek a táboroknak fontos szerepük van abban is, hogy népszerűsítik a rendőri hivatást a fiatalok körében.

Balatongyörök, 2015. július 1. Fürdőzők a Balatonban a balatongyöröki strandon 2015. július 1-jén. MTI Fotó: Varga György

Balatongyörök, 2015. július 1.
Fürdőzők a Balatonban a balatongyöröki strandon 2015. július 1-jén.
MTI Fotó: Varga György



Szijártó István, a Somogy megyei rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese elmondta, a megyei bűnmegelőzési szolgálat kiemelt projektje a dél-balatoni szezonális bűnmegelőzési centrum. A mintegy 16 éves projekt a kormány, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács, a Somogy Megyei Bűnmegelőzési és Vagyonvédelmi Alapítvány és az érintett önkormányzatok összefogásáról szól.

Az idén Balatonlellén, Siófokon, Balatonföldváron és Balatonszárszón 200 táborozó, Fonyódon és Marcaliban további 60 helyi középiskolás diák lát el járőrszolgálatot a nyár végéig, váltott csoportokban, rendőri irányítás mellett, "Bűnmegelőzés" feliratú pólókban, főként strandokon, belvárosokban, parkolókban.

Az elmúlt években nagy szerepük volt a strandlopások visszaszorításában, eltűnt gyerekek megtalálásában, gépkocsilopások megakadályozásában. A jövőben célszerű lenne a program kiterjesztése, minél több önkormányzat, iskola bevonásával - hangsúlyozta Szijártó István.

Király Richárd siófoki rendőrkapitány arról számolt be, hogy július elsején az ígéreteknek megfelelően megérkezett a nyári szezon biztosítására a rendőri erősítés Siófokra, megduplázva a helyi rendőri állományt. A készenléti rendőrség és egyéb megerősítő erők teljes létszámban "bemálháztak", és megkezdték a szolgálatot - tette hozzá.



Velencén is szezonális bűnmegelőzési pont nyílt, amellyel kapcsolatban Kiss Z. Edward, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön kifejtette: kezdeményezésük nem újdonság, hiszen már tavaly is üzemelt hasonló, de az a gárdonyi vízirendőrőrsön működött, amely kevésbé volt elérhető az emberek számára.

A Velence korzón a szezon végéig üzemelő bűnmegelőzési miniközpontban folyamatos váltásban, hatfős csoportokban, hivatásos rendőr irányítása mellett látnak el szolgálatot a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói. A szóvivő kiemelte: a fő cél a rendőri jelenlét kiegészítése, megerősítése a tóparton, amit a fiatalok gyalogosan vagy kerékpáros járőrszolgálat keretében látnak el. Cél még a bűnmegelőzés mellett az is, hogy a bajba jutott turistáknak segítséget nyújtsanak.