Fokozott ellenőrzést rendeltek el Debrecenben

Térfigyelő kamerákat szereltet fel az önkormányzat a debreceni befogadóállomás mentén húzódó Sámsoni úton, így a migránsok minden lépését nyomon követhetik a közterületen - jelentette be a város polgármestere szerdán sajtótájékoztatón.

Az önkormányzat saját költségén, 15 millió forintból 15 kamerát szereltet fel a tábor bejáratától a Sámsoni út mentén, egészen a Kassai útig - mondta Papp László (Fidesz-KDNP) a debreceni tábor bejáratánál tartott tájékoztatón.



Az MTI más forrásból származó információi szerint a hétfői erőszakos cselekmények után a rendőrség hat ideiglenes kamerát szerelt fel a tábor környékén.

A polgármester megerősítette azt a korábban is kinyilvánított álláspontját, miszerint "a tábornak nincs helye Debrecenben".

"Nagy hiba volt 1995-ben, hogy az akkori MSZP-SZDSZ városvezetés hozzájárult a debreceni menekülttábor létesítéséhez. Ez a tábor nem megfelelő helyen van" - nyomatékosította Papp László.

A városvezető utalt rá, hogy a debrecenieket nem jellemzi az idegenekkel szembeni ellenérzés, gyűlölködés, a városban több ezer külföldi diák tanul az egyetemen, sokan olyan országokból jöttek, mint a migránsok.

Debrecen, 2015. június 29. Rendőrök állnak készenlétben a debreceni migrációs tábor bejáratánál 2015. június 29-én. A környékbeliek elmondása szerint a tábor mintegy száz lakója autókat rongált meg és kukákat gyújtott fel. A táborlakók kiabáltak a kiérkező rendőrök felé. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Rendőrök állnak készenlétben a debreceni migrációs tábor bejáratánál 2015. június 29-én.  MTI-fotó: Czeglédi Zsolt



A város számára nagy érték az itt tanuló diákság, és nem szeretnék, ha a migránsok kiváltotta lakossági ellenérzés ellenük fordulna - hangoztatta Papp László.

A polgármester kiemelte: támogatják Orbán Viktor miniszterelnök és kormánya törekvéseit, s ha nincs más mód, fizikai akadállyal kell gátat szabni a migrációnak.

Ez hónapokig eltarthat, Debrecenben addig is szavatolni kell a biztonságot: ezért építik ki a kamerarendszert, és ezért van a megerősített rendőri, polgárőri és közterület felügyelői jelenlét - sorolta Papp László.

Pósán László (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője arról beszélt: a szakembereknek meg kellene fontolniuk, hogy közegészségügyi és járványügyi kockázat miatt tegyék zárttá a tábort. Hozzátette: olyan nagy számban érkeznek a migránsok, hogy előzetes egészségügyi szűrésük szinte lehetetlen.

"A megoldást rövid távon az jelenti, ha a tábor nem lesz átjáróház" - mondta, hozzátéve: fel kell újítani a 2012-ig jól működő idegenrendészeti őrizet intézményét, s ehhez meg kell találni a jogi kereteket.

Pósán László szerint az Európai Unióban több olyan ország van, amelyik "fittyet hány az EU közös idegenrendészeti előírásaira".

Amíg nem születik átfogó európai megoldás, addig az tügy kezelését nemzeti hatáskörbe kell adni - rögzítette álláspontját a kormánypárti politikus.

A sajtótájékoztató idején a debreceni tábor lakói ki-bejártak az intézményből. Az MTI tudósítója azt látta, hogy a tábor bejáratánál a készenléti rendőrség két tagja valamennyi kilépő igazolványába betekintett.

Rendőrök járőröznek a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal debreceni befogadó állomása melletti Sámsoni úton 2015. június 25-én.MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Rendőrök járőröznek a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal debreceni befogadó állomása melletti Sámsoni úton 2015. június 25-én. MTI-fotó: Czeglédi Zsolt



Fokozott ellenőrzést rendeltek el Debrecenben 

Debrecen egész területére kiterjedő fokozott ellenőrzést rendelt el a város rendőrkapitánya szerda déltől július 15-én 24 óráig - közölte a rendőrség az MTI-vel.

A közlemény szerint a fokozott ellenőrzés célja "a közrend, a közbiztonság fenntartása, a jogellenes cselekmények elkövetésének megelőzése, megakadályozása, az elkövetett szabálysértések, bűncselekmények felderítése".

Az ellenőrzés keretében a rendőrök igazoltathatnak, átvizsgálhatják az emberek ruházatát, járművét, a közbiztonságra veszélyt jelentő eszközöket, anyagokat lefoglalhatják - írták, megjegyezve: a rendőrség mindent megtesz azért, hogy a fokozott ellenőrzés az állampolgárokat ne zavarja, annak célja kizárólag a jogsértő cselekmények megelőzése, illetve megakadályozása.

A közleményben nem említették ezt, de Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere az MTI-t arról tájékoztatta: az intézkedés összefügg a helyi befogadótáborban és annak környékén hétfőn történt erőszakos cselekményekkel.

A rendőrséggel megállapodtak abban, hogy a következő hetekben "kiemelten fokozott rendőri jelenlét lesz egész Debrecen területén, hangsúlyozottan a keleti városrészben, a tábor környékén" - mondta Papp László.

A Jobbik ellenzi, hogy lakott területen befogadótábor legyen

A Jobbik azt követeli, hogy lakott területen ne legyen befogadótábor Magyarországon - közölte Kulcsár Gergely, a párt országgyűlési képviselője a migrációs tábor bejáratánál tartott sajtótájékoztatóján.

A debreceni táborban és annak környékén történt hétfői erőszakos cselekményekkel kapcsolatban annak a követelésüknek is hangot adott, hogy "a 150-200 bűnözőt, akik itt randalíroztak, azonnali hatállyal utasítsák ki Magyarországról".

A Jobbiknak továbbra is az az álláspontja, hogy az ügyet az ország déli határán felállítandó kerítés nem oldja meg, vissza kell állítani a határőrséget - hangoztatta az ellenzéki politikus.

Évek óta szorgalmazzák a tábor zárttá tételét, illetve azt, hogy költöztessék el a debreceni tábort a városban élők nyugalma érdekében - fűzte hozzá. Elismerte ugyanakkor, hogy "vannak tényleges menekültek, nehéz sorsú emberek, az ő jogaikat a zárttá tétel nem korlátozza, az eljárás végén megkapják a menekült státust".

Kulcsár Gergely szerint a hétfői erőszakos cselekmények arra figyelmeztetnek, hogy azonnal cselekedni kell, a debreceni tábort azonnal zárttá kell nyilvánítani. Követelésük nyomatékosítására a lakossággal közös demonstrációt tartanak vasárnap a befogadóállomásnál - fűzte hozzá.

Kőszeghy Csanád Ábel, a Jobbik debreceni önkormányzati frakciójának vezetője kifejtette: mostanra ugyan minden párt egyetért abban, hogy zárttá kell nyilvánítani a befogadóállomást, mégis hiteltelen a Fidesz politikusainak követelése, hiszen "a kormány az uniós jogszabályokra hivatkozva mégsem tett komolyabb lépéseket az ügyben".