Puccsisták ünnepe

Az amerikai legfelsőbb bíróság alkotmányos puccsot hajtott végre. Megadja Gábor eszmetörténész írása.

Nagy nap virradt pénteken az Egyesült Államokra. Az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága 5:4 arányban úgy döntött, hogy mind az 50 államnak kötelező engedélyeznie az azonos neműek házasságát. Az ezzel kapcsolatos vallási és természetjogi érveket mindenki betéve ismeri, így azokat szükségtelen megismételni. Egy pillanatra most tegyük félre azt is, hogy ki szeretné, ha a melegházasság legális lenne, és ki nem.



Gyakorlatilag az történt, hogy 5 (!) senki által nem választott bíró döntött arról, milyen törvények szerint éljen több százmillió ember. Az persze elmondható, hogy a fundamentalista liberálisok legalább következetesek: bármilyen haladó intézkedést támogatnak még akkor is, ha az procedurálisan enyhén szólva is problémás. Ezért érvelnek itthon is az aktivista alkotmánybíráskodás mellett, és ezért siratták el azt a nagyjából harmincötezer oldalnyi anyagot, ami a láthatatlan alkotmány látható változata volt. A fékezős-ellensúlyozós metafora tehát náluk egy üres lózung, hiszen ez esetben egymást kölcsönösen korlátozó hatalmakról lenne szó.

A legfelsőbb bíróság ezzel a döntésével törvényhozó testületként jár el – és szuverén hatalomként, holott erre nincs felhatalmazása. Halkan jegyezzük meg, hogy a többségi véleményt képviselő bírák csaknem mindegyikét (Kennedy kivételével, aki a mérleg nyelve) Clinton vagy Obama jelölte.

Éles a kontraszt az ír népszavazással, akár tetszik valakinek az ottani döntés, akár nem: az legalább népszavazás volt. És még akkor is, ha annak legitimációs erejét sem tekintjük abszolútnak, az mégis jobban arányban van a polgárok felfogásával, mint az olümposziak ítélete az amerikai polgárokéval. Tehát, akár támogatja valaki az azonos neműek házasságát, akár nem, akkor is érdemes észrevenni a döntés enyhén szólva problematikus módját.

A döntés a különvéleményt megfogalmazó bírák (Alito, Roberts, Scalia, Thomas) szerint szembemegy az alkotmánnyal, hiszen a szövegből ilyen jelentés nem következik. A döntés azt is jelenti, abszurd módon, hogy mindeddig az Egyesült Államokban alkotmányellenes állapot uralkodott – és ezt eddig senki sem vette észre. Antonin Scalia szó szerint puccsnak nevezte a döntést, valamint egyértelmű veszélynek az amerikai demokráciára (ahogyan megfogalmazta: ha egy ilyen, távolról sem a polgárokat képviselő testület dönthet erről, az a rend nem is érdemli meg, hogy demokráciának nevezzék).

A fenti bírák úgy vélik, a legfelsőbb bíróság többsége berekesztette a vitát, és egy olyan kérdésben döntött, amelyről a döntés kizárólag az államok és a polgárok hatáskörébe tartozna. Felmerül a kérdés, hogy vajon mi szükség van akkor választott tisztviselőkre, valamint adott esetben népszavazásra (Kaliforniára talán még emlékszünk), ha a végén úgyis a legfelsőbb bíróság többsége - mint szuverén törvényhozó - mondja ki a végső szót?

Az efféle bíráskodás kritikusai gyakran mondják, hogy ezekben az esetekben a judicial tyranny jelensége érvényesül. Megragadjuk az alkalmat, hogy ajánljuk Varga Zs. András Eszményből bálvány? című könyvét, amely ugyanerről a fenoménről szól: a hatalom korlátozása céljából megerősített bíráskodás intézménye mára korlátlanná, totálissá vált. A végrehajtó és a törvényhozó hatalom korlátoknak van alávetve, elszámoltatható, leváltható – csak a bírói hatalom az, amely semmiféle felelősséggel nem tartozik a döntéseiért és – bőven túllépve hatáskörén és a hatalmi ágak elválasztásának elvén – társalkotmányozóként, jogalkotóként viselkedik. Íme, az intézményelvűek keserű pirulája: bármely hatalmi ág, intézmény válhat zsarnokivá. Szabadelvű barátaink tehát nem csupán egy puccsot ünnepelnek, hanem egy újabb öles lépést is az újfajta zsarnokság felé vezető úton.

Kíváncsian várjuk, mi lesz a reakció a mostani döntésre. Alabama, Louisiana, Utah, Mississippi már készül a válasszal. Ha az amerikai népben megvan még az a tökösség, amit akkor mutattak meg, amikor beintettek III. Györgynek, a bírói zsarnokságot sem fogják szó nélkül hagyni.