Indul a mosógépcsere-program – sokat spórolhatunk

Szerdán indul a mosógépcsere-program, amelyet az Otthon melege program keretében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) hirdetett meg, július elsejétől elsőként a nyugat-dunántúli régióban - Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyékben - lehet pályázni.

Erről az M1 Ma este című műsorában beszélt Szabó Zsolt, a  fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár.



A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) 12 ezer pályázatot vár a rendelkezésre álló két hét alatt a szerdán induló mosógépcsere-programra .

Szabó Zsolt azt is elmondta, hogy folyamatosan bővül a részt vevő üzletek köre, jelenleg 120 bolt szerepel a listán, és az a tapasztalatuk, hogy az ország egész területén találhatók ilyen üzletek.

A kedvezményre belföldi természetes magánszemélyek pályázhatnak, akik lakcímmel rendelkeznek, és tudják ezt igazolni. Kiemelte, hogy a pályázás ingyenes, ennek során pedig ki kell választani a régi és az új mosógépet, majd a típus beírása után a gép automatikusan számolja ki az energiafogyasztást és a szén-dioxid-kibocsátás megtakarítást. A gyártók folyamatosan töltik fel az adatbázist, ha valaki olyan mosógépet szeretne, amely nem szerepel a listán, jelezze a tárcának, és felkerül az oldalra - javasolja Szabó Zsolt.

A pályázatot a kormany.hu honlapon, vagy az mgcs-2015.nfsi.hu honlapon lehet kitölteni és feladni. Szabó Zsolt elmondta: szinte minden típusú mosógépre lehet pályázni, függetlenül attól, hogy milyen a régi mosógép, csak az a lényeg, hogy energiamegtakarítást érjenek el az új készülékkel.

Kiemelte, hogy a nyertes pályázóknak egy úgynevezett támogatási kötvényt küldenek ki, ezzel kell bemenni a boltba, és kedvezményesen megvásárolni a mosógépet.

Szabó Zsolt szólt arról is, hogy a keret elérése után igyekeznek további forrásokat bevonni, és a régiók között is átcsoportosíthatók a források, ha azt látják, hogy egyes régiókban kevesen pályáznak.

A pályázatokat a beérkezés sorrendjében dolgozzák fel, a nyerteseket pedig e-mailen értesítik ki. Erre hivatalosan 120 nap van, de a gyakorlatban - például a korábbi hűtőgépcsere program tapasztalatai alapján - 30-50 napon belül ki tudják küldeni az értesítéseket - mondta el az államtitkár.

Szólt arról is, hogy a mosógépcsere pályázatra egy megerősített, többszintes adatbázissal dolgoznak, változtattak a technikán, és a pályázati oldal leterheltségét csökkenti az is, hogy régiónként időben eltolva indul a pályázás.